2009. november 05., 10:322009. november 05., 10:32
Aztán kora délután, úgy kettő körül jött az újabb pofon: Kolozsváron úgy avatták fel a hivatalosságok szerint korszerűsített, jobb érzésű emberek szerint egyszerűen megcsúfolt, Mátyás király szobra előtt nemrég virágban, zöld fűben és fában pompázó, tegnap óta szürke betonba és kőbe merevedett Főteret, hogy Sorin Apostu polgármester a forgatókönyvből egyszerűen kihagyta a magyarokat.
A város magyar polgárait, de még a legközvetlenebb magyar munkatársait, önkormányzati képviselő kollégáit is. Az igazat megvallva, a Főtér átalakításában nincs semmi ünnepelnivaló – mert az meglehetősen egyértelműen a Mátyás-szoborcsoport és a Szent Mihály-templom léte és szentsége elleni ostrom újabb szakaszát jelenti –, de azért mégiscsak arcpirító, hogy az Erdély szellemi fővárosaként, Európa egyik, ráadásul multikulturális fellegváraként emlegetett kincses város polgármestere úgy tesz, mintha mi, magyarok, a románokhoz hasonlóan Kolozsváron születettek, az elöljáró pár százezres nagyságrendű nemzettársaihoz hasonlóan ide költözöttek vagy csak ideig-óráig itt lakók nem is léteznénk.
S a kérdésre, hogy az igazságos uralkodó szobra előtt gyülekező, némán tiltakozó három-négyszáz magyarhoz mit szól, újabb pofont csattantott arcunkra, mondván: azok nem Kolozsvár polgárai. Ekkora baromságot csak az mondhat, akit gondolataiban és cselekedeteiben mérhetetlen rosszindulat vagy nem kevésbé mérhetetlen tájékozatlanság vezérel.
Mindkettő egyformán káros, a lényeg, hogy a jelek szerint a funári ideológia emlőin nevelkedett polgármester rosszindulatú mentoránál is rosszabb, mert amaz legalább tudomásul vette a kolozsvári magyarság létét azzal, hogy lépten-nyomon kitalált valamit, szobrot vagy feliratot, amivel bennünket hecceljen. De a keserű szájízt hagyó tegnapi, újabb november 4-e után legalább világossá vált: mert van, amit féltenünk, rendezhetjük sorainkat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok