2009. július 24., 10:022009. július 24., 10:02
A minap épp Emil Boc érvelt amellett, hogy derűlátásra van szükség. A sajtó hangvételére utalva jegyezte meg: „ha csak a krízisről beszélünk, az emberek visszafogják a fogyasztást, nem költekeznek, és ettől még súlyosabbá válik a helyzet”. A miniszterelnök úgy vélte, ha az ország valamennyi polgára eleget tesz a kötelességének, és optimista töltettel tekint a jövő felé, túl tudunk lépni a nehéz helyzeten. Emil Bocnak egy bizonyos szemszögből mindenképpen igaza van, hiszen a világgazdasági válságot nagyobbrészt pszichológiai tényezők idézték elő. Nem a pénz fogyott el a bankokból, hanem a pénzintézetek egymás iránti bizalma ingott meg. A gazdasági válság tényezői között is nagy súllyal esik latba, hogy a vásárlók elbizonytalanodnak. Kételyeik támadnak azzal kapcsolatban, hogy megmarad-e a munkahelyük, hogy képesek lesznek-e befejezni a házat, amely építésének épphogy nekikezdtek. A bizonytalanság érzete pedig a dolgok újragondolására készteti őket. Meghúzzák a nadrágszíjat, kevesebbet vásárolnak. Ezzel pedig bajba sodorják azokat, akik az általuk eddig vásárolt termékeket gyártják. Bizonytalanná válik ezek munkahelye. Ha tehát mindenki optimista és bízik a jövőben, minden jóra fordulhat. Nem így látják a kereskedelmi televíziók, melyek némelyike programszerűen keresi az önkormányzatok büdzséjében azokat a tételeket, amelyek a krízis közepette elrugaszkodottnak tűnnek. Így kerülnek a figyelem középpontjába a bukaresti tavakban úszkáló hattyúk, a kolozsvári körforgalmak közepére ültetett virágok, melyekről rosszallóan állapítják meg: lám, ezekre krízis idején is jutott pénz. De nem kell a televíziókat nézni, a Nemzetközi Valutaalap is azt várja el a kormányzattól, hogy drasztikusan fogja vissza a kiadásait. Valószínű, sem a gondtalan költekezés, sem a túlzott aggodalom nem vezet célra. A közember talán akkor jár el helyesen, ha jobban odafigyel a kiadásaira, és azokat részesíti előnyben, amelyek a krízis után lehetőségeket biztosítanak számára.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok