2009. október 06., 10:312009. október 06., 10:31
Első magyarországi látogatásom aztán sok vegyes újdonságot hozott az életembe. Mert itt magyarázták el először, miért beszélünk egy nyelvet, s mi volt a helyzet a határhúzogatással.
Azonban itt láttam először lenyelhető, rágóízű fogkrémet is, olvasztott sajtot és mandulát. Aztán gyermekfejjel ki is találtam, hogy bizony a határhúzogatók miatt nem volt nekem soha hangfelvevő babám, s én utálni fogom emiatt őket, de majd ha nagy leszek, kinn akarok élni, ahol akármelyik nap ehetek téliszalámit.
A sors úgy adta, hogy 13 évesen imám meghallgatásra került, Hódmezővásárhely fogadott be diákjaként, ahol hamar rájöttem, az élet nem fenékig túró(rudi). Két hónap alatt hazakönyörögtem magam a románkönyv s a ká-pácsitáté mellé, amit azóta sem bántam meg. Azóta híven kiállok elméletem mellett, miszerint az ember maradjon ott, vagy legalábbis a közelében annak, ahová született, mert ez így helyénvaló, s különben is, máshol sem kap többet, csak mást.
Ezért néztem ferde szemmel nővéremre s sógoromra, akik eldöntötték, elmennek Magyarba szerencsét próbálni. Bár teóriám mellett híven kitartottam, azért érthető volt, hogy kinn nagyobb esélyük van jobban fizető munkát találni, mint itthon. Szerencsére nem azok az emberek, akik egy hónap után úgy jönnek haza, hogy paprikás krumplit esznek pityókatokány helyett, ezért felkerekedtem meglátogatni őket.
Budapesthez, a nagy magyar fővároshoz közeli Alsónémedi, úgy gondoltam, egy igazi plázacicás, motyós barinős stílusú hely. Ezért voltam kicsit letörve, mikor testvérem bejelentette, baráti társaság érkezik nemsokára. Visszavonulásomat csak az tartotta vissza, hogy a vendégek első e betűjét meghallottam.
„Nem mondtam? Há’ Barótiak!” – közölte sógorom, és másodpercek alatt kiderült: a fél Némedi Erdővidékről van. „Igen, csak az a baj, hogy a lefülelt tolvajok is mind tőlünk vannak…” – egészítette ki az örömhírt testvérem sokatmondó hallgatással.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok