Hirdetés

Megússzák?

Amilyen lendülettel indult, ugyanolyan érthetetlen módon váratlanul torpant meg a kommunista diktatúra idején politikai foglyokat halálra kínzó egykori pribékek leleplezését célzó kampány.

Balogh Levente

2013. október 31., 18:152013. október 31., 18:15

A kommunizmus bűneit kutató hosszú nevű intézet augusztusban jelentette be, hogy 35 nevet tartalmazó listát tesz közzé, de azóta csak akkor és szeptemberben lepleztek le egy-egy egykori börtön-, illetve lágerparancsnokot, akik ellen népirtás miatt bűnvádi eljárás is indult – azóta viszont csend honol, októberben elmaradt az újabb név felfedése. Márpedig még az az ütem is túl lassú, ha csak havonta egy nevet fednek fel, elvégre idős emberekről van szó, akik az ötvenes-hatvanas években álltak „szakmájuk” csúcsán, ilyen körülmények között pedig fennáll a veszélye, hogy nem hogy felelősségre nem lehet vonni őket a haláluk előtt, de jó részüknek még a kiléte is homályban marad – kegyeleti okokból.

Hasonló problémák merülnek föl a kormány azon kezdeményezésével kapcsolatosan, miszerint megvonnák a több ezer lejes állami nyugdíj egy részét – akár több mint felét is – azoktól, akikről jogerős bírósági ítélet mondja ki, hogy aktívan részt vettek a kommunista elnyomó gépezet működtetésében, politikai foglyokat kínoztak vagy gyilkoltak meg. Maga az ötlet szintén jól hangzik, de a román igazságszolgáltatás működésének sebességét ismerve könnyen előfordulhat, hogy mire az első jogerős ítélet megszületik, már jóformán nem is marad, akitől elvenni a jogtalanul – mert egy gyilkos rendszer nevében, annak kiszolgálójaként szerzett „érdemekért” – kapott, romániai viszonylatban csillagászatinak számító nyugdíjakat.

Ráadásul még az eddigi eredmények is megsemmisülhetnek, ha az alkotmánybíróság helyt ad egy keresetnek, amely megtámadta az emberölés elévülhetetlenségét kimondó Btk.-cikkelyt. Remélhetőleg a talárosok figyelembe veszik a meglévő nemzetközi és romániai precedenseket, és nem akadályozzák meg a pribékek felelősségre vonását.

Már ha valóban van rá akarat. A kommunizmus bűneit kutató intézet és a kormány felbuzdulásának szalmaláng volta ugyanis olyan érzést kelt, mintha a hangzatos nyilatkozatok ellenére a bűnösök felelősségre vonása mégsem lenne annyira fontos.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés