2009. május 20., 11:262009. május 20., 11:26
Nos, én egypár fiatalembert látva, elgondolkoztam, vajon hogy engedték el őket. A legkisebb méretű bandás póló is a térdükig lógott, de annál büszkébben hirdették, ki a kedvenc együttesük. Aztán jelen voltak az ősrockerek, kötelező hosszú haj, bőrnadrág, szintén bandás póló, de véletlenül sem a Tankcsapda, hanem valami durvább, nagyobb külföldi zenekar. Ez az egyértelmű üzenet, hogy nekem ez túl gyenge, de jobb híján meghallgatom.
Aztán ott volt a masszív réteg, azok az egyetemisták, akik minden jelentősebb rendezvényen részt vesznek, mert jó bandázni. Őket onnan lehetett felismerni, hogy a Zanzibar-koncert alatt az előtérben egymásután énekelték a diáknapokról fennmaradt csapathimnuszokat. Képviseltette magát a 40+ is, ők nagy valószínűséggel elemis gyereküket kísérték el, nehogy bajuk essen, na meg ők is kedvelték azért ezt a zenét. A Zanzibar zenéje odavonzotta a rózsaszín csajokat, a kigyúrt, zselés hajú pasasokkal. Egyszóval teljes volt a stílus- és korosztálykáosz.
Az idén húsz éve fennálló Tankcsapda számíthatott erre a közönségre, hisz kizárólag az ismert számait játszotta, önreklám nélkül. A nézőtéren a táncok pont annyira különböztek, mint a stílusok: egy csapat pogózó, derékig levetkőzött banda mellett rövid szoknyás lányok ingatták a fejüket.
Teljesen megdöntötte ez a koncert a Tankcsapdáról kialakult elképzelésem. Tudtam, hogy kezd népszerű, rádióban hallható zenévé válni, de biztos voltam benne, hogy energiát és pénzt még mindig csak a fanatikusok szánnak rá. Talán a Zanzibar miatt voltak nem odaillő emberkék, vagy lehet, hogy bemegyünk egy csini-tini szobájába, és ő Tankcsapdát fog hallgatni? E kettő még mindig nem fér össze az én fejemben, ami biztos, hogy a bandáról kiforrott képem már nem olyan fekete, nem olyan mocskos, nem olyan vad, nem olyan jó.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.