2009. május 28., 11:352009. május 28., 11:35
Többé-kevésbé sikerült leküzdenünk a távolság adta akadályokat, igénybe vesszük a rendelkezésünkre álló járműveket, sőt a prioritás most már A-ból B-be minél hamarabb eljutni.
Csakhogy nem mindegy, honnan hová szeretnénk. Vannak elszigeteltnek számító helyek, amerre jó esetben egy-egy lehetőség kínálkozik. Így van ez Erdővidékkel is. Aki saját autóját veszi igénybe, könnyű helyzete van, bár ez sem jár kis kockázattal.
Mire nagy nehezen felújítják azt a pár kilométer utat, elkezdik letenni a vízvezetéket, ami a teljes útburkolat feltörésével jár. Nem gond, egy év alatt befejezik, még egy év alatt újraaszfaltozzák az utat, aztán eszükbe jut kiépíteni a csatornázást.
Akinek nincs saját járműve, kénytelen menetrendeket böngészni, jegyárakat számolni, időpontot egyeztetni. Hogyha valaki Kolozsvárról Erdővidékre utazna és bevállalós, csakis stoppal menjen. Hazáig nem viszik, de legalább Kovászna megye határát eléri.
Ha nem, van más lehetőség is. Mikrobusz, busz, vonat. Egy kivételével mindegyik Brassóig viszi az Erdővidékre vágyót. Onnan ki mivel éri: jóindulatú rokonok, busz, naponta egyszer, stop, régebben még volt bányászokat szállító kocsi is, most már csak tejesautóra lehet számítani fejés után.
Van egy gyorsvonat, az egyetlen kivétel, ami sok éven át nem állt meg ugyan Erdővidék határában, de valamelyik szenátor kilobbizta, mikor gyereke kolozsvári egyetemista lett, hogy álljon meg a Szatmár–Bukarest gyors Ágostonfalván. A kalauzok országszerte ismerik ezt a kis falut, mert ez az egyetlen hely, ahol nem nyomtatott jegyet adnak a gyorsvonatra.
Tavaly még a jól megszokott barna kartonpapírkát adták, idénre már ők is modernizálódtak. Amikor a szobányi váróteremmel egybekötött irodában jegyet kértem Kolozsvárig, az eladó kinyitott egy nyugtatömböt.
A kis lapocskát aztán annyira teleírta, hogy majdnem lekéstem a vonatot. S mindezt két példányban kaptam meg, hogy biztos legyen. A fülkében velem utazók csodájára jártak, én meg a betanult világnézet szerint büszkén mutogattam: ha le is vagyunk maradva, de lám, ebben is különbözünk tőletek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok