2012. január 25., 09:572012. január 25., 09:57
Szintén emlékezetes, a 2004. december 5-ei népszavazás előtt úgy indítottak aljas és sértő eszközökkel operáló ellenkampányt az MSZP és az SZDSZ politikusai és tollforgatói, hogy magasról tettek a határon túli magyarság akaratára és érdekeire, most pedig álságos módon amiatt jajveszékelnek, hogy az állampolgárság kiterjesztésével a jobboldali kormány nem gondolt arra, milyen megtorló intézkedéseket kell majd elszenvedniük szülőföldjükön a szegény sorsú, kisebbségben élő magyaroknak.
A magyarországi balliberális oldalnak nem volt, nincs, és valószínűleg nem is lesz jól kidolgozott, hosszú távú stratégiája arra vonatkozóan, mit is kezdjen a néhány millió lelket számláló határon túli magyarral. Kormányzása idején „nesztek, itt a pénz, aki kapja, marja” alapon tudta le ez irányú kötelezettségét, és csak akkor szólalt meg ez ügyben, ha mások kész tények elé állították.
A 2010-es magyarországi választásokon elszenvedett súlyos vereség után pedig még szánalmasabban cseng át a határon a baloldali politikusok és újságírók hamis hangja, akik most azon csámcsognak, hogy a pártlistás szavazati joggal is rendelkező új magyar állampolgárok mégsem fogják „megmenteni” Orbán Viktort, ugyanis számításaik szerint ehhez nem lesznek elegen.
Hét éve az országra támadó románokként írtak le minket, az elmúlt egy évben pedig olyan agyagkatonáknak néztek, akiket a magyar állampolgárság megadása révén mesterségesen hozott létre az anyaországi nagyhatalom. A tönkrevert, saját táborát még mindig veszettül kereső magyarországi baloldal a sokk ellenére továbbra is kénye-kedve szerint, pillanatnyi érdekeinek vagy félelmeinek alárendelve beszél a határon túli magyarokról. És ez biztosan visszaüt, hiszen ezzel a hozzáállással éppen a félelmeik válnak egyre megalapozottabbá.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.