2011. augusztus 05., 07:562011. augusztus 05., 07:56
Pedig a Garasos híd nem több egyszerű hídnál, sőt egészen kisméretű, csupán gyalogosok által használható átkelőről van szó, amely a Körös fölött átívelve kötötte össze az Újváros nevű városrészt Olaszival. Ennek ellenére valakik már másodszor rongálták meg az emlékét őrző táblát.
A Garasos híd már nem létezik, helyén a Garasos híd áll. E furcsának tűnő állapot megfejtése az, hogy az 1910-ben felavatott első Garasos hidat a 70-es években lebontották, a helyébe pedig egy szocreál betonmonstrumot építettek. Hogy ez esztétikailag milyen, arra nem térnék ki, legyen elég annyi, hogy a régi, vasszerkezetű átkelő szebb volt. Nos, ennek a régebbi hídnak állítottak emléktáblát az új átkelő egyik oszlopán. Ez a tábla viszont valakiknek annyira szúrja a szemét, hogy – miután számos egyéb magyar emlékművet is megrongáltak – először a bronzplakettet lopták le róla, majd helyreállítása után az egész táblát le akarták feszíteni, aminek következtében az eltört. Pedig szó sincs olyan, szándékosan provokatív, netán történelemhamisító szövegű emlékműről, mint amilyen a kolozsvári önkormányzat által a Mátyás-szobor elé törvénytelenül elhelyezett gyalázkodó tábla. A szövege magyar és román nyelven csupán annyi, hogy ezen a helyen állt a váradiak által kedvelt Garasos híd. A plakett pedig 20. század eleji öltözetben, kart karba öltve sétáló békebeli párt ábrázol.
Mármost azóta is gondolkodom, mi lehet annyira félelmetes egy egykori hídra való emlékezésben. Talán arról lehet szó, hogy egyeseknek túlságosan magyar az átkelő? Azért az meglehetősen vad, ha már egy híd kapcsán is az az elsődleges szempont, hogy milyen nemzetiségű… Talán attól félnek, hogy – akárcsak a várban eltemetett városalapító Szent László király a legendában – egyszer csak feltámad, és a magyar revizionista igények szolgálatába szegődő túlvilági mérnöki műtárgyként újra összeköti az elszakított partiumi és erdélyi területeket az anyaországgal, hogy rajta keresztül masírozhassanak be a felszabadító honvédcsapatok? Most minden esetre az a helyzet, hogy ismét csak a helyi adófizetők pénzéből kell felújítani a táblát. Ez persze a rongálókat nem zavarja, hiszen – miközben egy magyar híd szellemétől rettegnek – a hely szellemét nagyjából annyira értik, mint az egyszeri manelerajongó Bartók műveit. Váradiságukért – és persze civilizáltsági fokukért – egy lyukas garast sem adnánk.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
szóljon hozzá!