Hirdetés

Linkelj csak bátran, linkelj!

Rajtakaptam a nyelvet, amint éppen váltott! Hogy mikor és mit?! Máris mondom, nehogy valaki rejtjelezett kukkolós pornóüzenetnek vélje kezdőmondatomat: a váltás tulajdonképpen fogalomváltást, jelentésváltoztatást akarna jelenteni – mivel valamikor régen, a „mi időnknek” nevezett messzi távolban a linkelés mellébeszélést, megtévesztő szóáradatot, végső soron hazugságot jelentett.

Molnár Judit

2011. június 20., 09:352011. június 20., 09:35

De használtuk jelzőként is, úgy mint link alak. Mindenki ismerte, tudta, értette a fogalmat: azt, hogy megbízhatatlan emberről beszélünk, akinek a szavait nyugodtan semmibe lehet venni. A szóhasználat alapjául a németből átvette links – bal jelentés állt. Tehát a mi hajdani zsargonunk is már átment egyféle jelentésváltozáson, eredetileg feltehetően a mi nyelvünk balfácánjához hasonlított a linkség. A visszaemlékezéshez még az is hozzáteendő ( és ezzel be is fejezem a múltidézést, ígérem), hogy amikor én tanultam írni, akkor még „irtották” a balkezességet: a „szép” kezünket kellett használnunk, nem a „csúnyát”. Korosztályomból nem is ismertem csak egyetlen balkezest, és akkor még nem gondolkodtam el azon, hogy ha ennyire „csúf” az a kéz, akkor miért is van annyi Balog/Balogh családnevünk?!

Tény, hogy közben megváltozott a felfogás, ma már észre sem lehet venni, ha valaki bal kézzel ír, olyan sokan vannak, a szemléletváltással egy időben pedig eltűnt a mindennapi szóhasználatból a linkelni ige és a link jelző. A hazugság viszont megmaradt, úgyhogy más területeken kellene nekem is keresgélnem a linkség nyomait. De nem szaporítom a szót, és nagyszabású kutatásokra sincs szükség: a számítógépes szleng rohamos elterjedése hozta ezt a „forradalmi” váltást: ma már mindenki tudja, hogy a link az a weboldalak leágazásait, kapcsolódó anyagait jelenti. És máris helyesbítek: nem így pontos, hogy mindenki tudja, hanem hogy csakis ilyen értelemben tudják, és használják a kifejezést. Kell-e jobb bizonyíték minderre, mint az idei szóbeli érettségi egyik szövegértelmezési feladatával kapcsolatos tapasztalatom: a feladat az volt, hogy a maturandus értelmezze a „bal lábbal kelt fel” szófordulatot, illetve mondjon rokon értelmű kifejezést. Segítségképpen tereltem figyelmét a „linkelésre”, s csak mikor láttam döbbent arckifejezését, kértem elnézést a figyelmetlenségemért(?!), és biztattam mondandója folytatására azzal, hogy „linkelj csak bátran, linkelj!”

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés