2009. június 04., 11:182009. június 04., 11:18
Mindjárt a kergemarhakórral kezdte, amit szerinte azért „vertek nagydobra”, mert igazából „valakiknek” érdeke fűződött ahhoz, hogy nálunk „bedöglesszék” a marhahústermelést. „Emlékezhettek, mekkora hisztéria volt, senki nem mert se marha-, se borjúhúst venni” – magyarázta hevesen, majd rögtön áttért a madárinfluenzára, illetve a „libanáthára”, ahogyan ő nevezi.
Kifejtette, erről is azért „szövegeltek annyit mindenféle hírkeltő hisztériások”, mert a cél az volt, hogy megbuktassák a helyi kis csirkeneveldéket, hogy aztán Dobrudzsában egy olasz „multicég” indíthasson egy sokkal nagyobbat. „S most itt van ez a disznóvírus!” – méltatlankodott az ismerős és kifejtette, nem hisz ő már senkinek.
„Politika van a dolog hátterében” – szögezte le, ugyanis szerinte a sertésinfluenza-járvány hírének terjesztése is csak arra jó, hogy „ne együnk disznóhúst”, felszámolják a sertésneveldéket, hogy aztán jöhessenek a „multik” és eladhassák a tápon nevelt, „íztelen” sertéseiket.Egy másik kávézó vitapartner arról értekezett, hogy szerinte ezeket a furcsa vírusokat laboratóriumban tenyésztették ki, csakhogy „nem vigyáztak” rájuk kellő mértékben, „kiszabadultak a lombikból” és most fertőzik az embereket.
„De az is meglehet, hogy szándékosan, a Föld népességének csökkentése végett tenyésztették ezeket a vírusokat, mert már annyian vagyunk, hogy alig férünk” – morfondírozott a vitapartner, majd hosszas okfejtésbe kezdett a bolygónkon örökös harcban álló „jó” és „rossz” hatalmak közötti ádáz küzdelemről.
A szintén velünk együtt kávézó istenfélő, állatvédő ismerősöm azt fejtegette: „Isten büntetésképpen szabadította az emberiségre ezeket a vírusokat, mert nem tisztelik az állatokat, nem viseltetnek felelősséggel irántuk.” „Nem lepne meg, ha a következő gyanús vírusos járvány a kutya- vagy macskainfluenza lenne” – szögezte le az állatvédő. Ennyi markáns vélemény hallatán, a „lelkes hallgatóság” szerepköréből alig sikerült labdába rúgnom. Így hát csupán annyit jegyeztem meg – azt is halkan –: „lehet benne valami…”
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.