2008. december 16., 11:072008. december 16., 11:07
Barnát, mert azt szereti, ámbár tudja, hogy az is csak hamisítvány, a pékek, pontosabban a pékségtulajdonosok egy része ugyanis nem igazi rozslisztből, hanem festékkel vagy ki tudja milyen szerrel barnított fehérlisztből készíti, és adja drágábban a barna cipót.
Na, s amikor ezzel is megvolt, falt vagy kettőt, mert olyan a szokása, hogy ha reggel még a pisilés előtt nem majszol valamit, a gyomra elkezd fájni, és egész nap nyavalyog, nem érzi jól magát, és olyan nyűgös, hogy még az élő fába is beleköt. Hogy mindezt elkerülje, fél szelet vajas-mézes kenyeret elmajszolt néhány korty kékiringó-teával, azért ilyennel, mert gyermekkora óta megtanulta nagyanyjától, az apaitól, hogy a kék iringó kiváló a köhögés ellen.
S akkor a fürdőszobában pislantott egyet, s kimosta a csipát a szeméből. Kifelé jövet megbotlott, mert rövidlátó, a kék kontaktlencséi még a tartóban voltak, s az egyébként alacsony küszöb éppen a lába előtt. Hetente legalább háromszor fordul elő vele ilyesmi, de a lényeg, hogy sohasem az utcán vagy a munkahelyén, hanem otthon, a házban, ahol nem látják sem a kollégák, sem a járókelők, így nem röhögnek rajta, hogy hol a küszöbbe botlik bele, hol a fogasnak megy neki, és gabalyodik bele a téli kabátba, mert a kanyart a konyha felé igen nagy ívben veszi. Betette az első lencsét, s megcsörrent a telefonja. Megbeszélte, s miután végzett, be a másikat. Mégsem látott tisztán. Mi az ördög? Nézte magát a kis tükörben, egyik szeme barna, a másik kék, s a tartó mégis üres. Az eltűnt látásszabályzó az asztal alatt nem volt, a széken sem, a fürdőben sem, az előszobában sem. Sehol. Aztán megtalálta a kék szemében, egymáson mind a kettőt.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.