2009. március 25., 10:402009. március 25., 10:40
Ilyen körülmények közepette, elmondható, hogy kedvenc városkámban az az alapvető forgalmi szabály érvényesül, miszerint mindenki ott és úgy közlekedik, ahol és ahogyan tud. Vagyis parkolók hiányában az autósok a járdán parkolnak, emiatt a gyalogosok sokszor az úttesten közlekednek kockáztatva azt, hogy a szabályosan közlekedő járművek egyike el is gázolhatja. Szóval, mifelénk közlekedési szempontból tökéletes káosz uralkodik. Ráadásul emiatt mindenki ideges, és mindenki a másikat okolja a kellemetlenségek miatt, amik nap mint nap adódnak, amint az ember kilép az utcára. Az autósok a gyalogosokra haragszanak „miért járnak az úttesten” alapon, a gyalogosok az autóval közlekedőkkel perlekednek, miért foglalják el a járdát. A magam részéről már ott tartok, hogy fel sem mérgelődöm, ha netán egy száguldó terepjárós pepitára fröcsköli a ruhámat sár-olaj keverékkel. Azonban már az is előfordult velem, hogy a járdán velem szemben szabálytalanul közlekedő, terepjáró sofőrje megleckéztetett, kioktatott közlekedési szabályokból. Szombati nap lévén, épp a piacra igyekeztem, amikor adott pillanatban azt észleltem, hogy a járdán velem szembe hajt egy terepjáró. Az utcán éppen egyetlen jármű sem közlekedett, így hát előtört belőlem a konok, makacs székely, és azt mondtam magamban: csak azért sem térek ki, lássuk, mi lesz. Amint e sorok is bizonyítják, nem ütött el a terepjárós, azonban miután fél méterre tőlem megállt, letekerte az ablakot, és olyat mondott, amit szerinte nem teszek a kirakatba. „Maga teljesen hülye?!” – üvöltötte, s ugyan hadd mellőzzem az egyéb pikáns kifejezéseket, de azt nem hagyhatom ki, hogy azt is kifejtette: „Mit képzel, maga, lökött tyúk, maga miatt bezáratom magam?!” Ekkora mértékű vehemencia hallatán, elő sem mertem hozakodni azzal, hogy a járda talán mégis a gyalogosok „felségterülete”, hanem magamban dohogva igyekeztem iszkolni onnan. A magasröptű szöveget azonban hallotta egy éppen arra járó ismerősöm, aki ezzel vigasztalt: „Ugyan, hagyd a csudába, ne mérgelődj! Nem tudtad, hogy nálunk csak az autósok közlekedhetnek?! A gyalogosnak kuss...”
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.