2009. augusztus 13., 10:052009. augusztus 13., 10:05
Enyhén szólva is megmosolyogtató Marian Sârbu munkaügyi miniszter „lelkifröccse”, miszerint a közszféra dolgozóinak és a szakszervezeteknek meg kell érteniük, hogy a gazdasági válság közepette az intézkedés nagyon is indokolt, így azt szeretné, ha az alkalmazottak önként, dalolva vállalnák a fizetetlen szabadnapokat. Namármost roppant kíváncsiak lennénk arra a munkavállalóra – legyen az állami vagy magáncég alkalmazottja –, aki kényszerítő körülmény híján fog jelentkezni: ugyan küldjék már el tíz napra kényszerszabadságra, mi neki az a havi bérkiesés.
Ezzel a stratégiával a kormány bizony egyetlen bani megtakarítást sem fog megvalósítani, nemhogy a hazai össztermék 0,3 százalékát, mint ahogy azt a pénzügyminiszter kikalkulálta. Sőt az intézkedés valószínűleg annak ellenére sem éri el a várt hatásfokot, hogy a munkaügyi miniszter burkoltan megzsarolta a közalkalmazottakat: ha nem fogadják el a kényszerszabadságot, akkor a bé verzió már nagyarányú elbocsátásokat tartalmaz.
Ezzel egy időben nem szabad figyelmen kívül hagyni a polgármesterek, helyi és megyei önkormányzati vezetők ágálását sem, közülük ugyanis többen – még a nagykoalíciót erősítő elöljárók is – kerek perec leszögezték: hallani sem akarnak a spórlás ilyen formájáról. Nagyon úgy fest tehát, hogy a kormánynak nem az önkéntességre, hanem törvényre kell apellálnia, ha eredményt akar elérni, még akkor is, ha ez annak a veszélyét hordozza, hogy közalkalmazottak tucatja fog bírósághoz fordulni a majdani jogszabály miatt – mint például a törvényszéki bírák a stresszpótlék megvonása okán.
A legfőbb probléma azonban az, hogy a kormány valójában nem mer belenyúlni a közszféra darázsfészkébe, és az ágazat átvilágítása, hatékonyságának feltérképezése helyett tűzoltással foglalkozik. Addig azonban, amíg tudjuk, hogy a közhivatalok által nyújtott szolgáltatások minősége sok esetben nem indokolja a meglévő számú közalkalmazottak foglalkoztatását, a hűbelebalázs intézkedésekkel a kormány többet veszít a réven, mint amennyit nyer a vámon.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok