Lehetett arra gondolni, hogy a szólásszabadságnak, és általában a szabadságjogoknak mindig is voltak nemzetközi dimenziói. Hagyománya van annak, hogy a fejlett demokráciák vagy egyes nemzetközi szervezetek megszólalnak például az iszlám nők jogainak védelmében vagy a halálbüntetés gyakori kínai alkalmazása ellen. Azzal azonban, hogy a kihirdetés előtt álló magyar alkotmány paragrafusaival is az Európai Uniónál, annak tagállamainál, az Európa Tanácsnál és egyéb intézményeknél kilincselnek, és már a Budapestre látogató ENSZ-főtitkárnak is arról kell nyilatkoznia, hogy megfelelőnek találja-e a készülő alkotmányt, hihetetlen rossz szolgálatot tesznek Magyarországnak.
Az alkotmány ügyében folyamodni külső segítséghez szinte akkora bűn, mint amilyen a szovjet csapatok Magyarországra hívása volt 1956-ban. Az alkotmány ugyanis – túl azon, hogy rögzíti a törvényes alapelveket – egy ország, egy nemzet önkifejezési eszköze. Arról is szól, hogy az ország, a nemzet milyen keretek között képzeli el saját jövőjét, hogyan kodifikálja nemzeti érdekeit. A magyar jövőkép, a magyar nemzeti érdek megfogalmazásában pedig csakis Magyarország lakói, csakis a magyarok illetékesek. Milyen nevetséges is lenne, ha az Európai Uniónak, az Európa Tanácsnak, az ENSZ-nek vagy éppen a budapesti vagy bukaresti kormánynak kellene rágódnia azon, hogy miért is királyság Nagy-Britannia. Az ellenzék külső segítségkérésével Magyarország vált közröhej tárgyává, a szégyen pedig a határon túl is érezhető.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!