2009. június 05., 13:172009. június 05., 13:17
Az örömbe ugyanakkor mindkét helyszínen némi üröm is vegyült, hiszen – kimondva-kimondatlanul – azért mindkét oldalt bosszantotta kissé a másik sikere, és ez érvényes volt a két fél támogatóira is. Ma azonban egész más a helyzet: vasárnap este Tőkés László és Markó Béla ugyanazon lista, a magyar összefogás listájának sikeréért drukkol majd.
Azt persze mindannyian tudjuk, hogy nem a hirtelen feltámadt felebaráti szeretet, hanem a közös érdek – a közös veszélyeztetettség tudata – késztette szövetkezésre az addig kibékíthetetlen ellenfélnek hitt politikusokat. Az RMDSZ elveszítette kormányzati pozícióit, így befolyását a politika irányítására, és az új hatalom berendezkedésével egyre inkább kiszorul az alsóbb szintű intézményekből is. Márpedig a befolyásvesztés presztízsveszteséget is jelent, ami akár a kapott szavazatok számán is megmutatkozhat.
Főleg akkor, ha továbbra is ott a független Tőkés László, aki értékes százalékokat vihet el a magyar voksokból. Persze a fenyegetettség kölcsönös – ezért is látta be Tőkés, hogy a közös lista mégiscsak előnyösebb. Demagógia volna ugyanakkor kijelenteni, hogy ez az összefogás csak az abban részt vevő RMDSZ és EMNT szűkebb vezetőségének és a mandátumhoz jutó politikusoknak az érdeke.
A jelenlegi állapotok – a magyar intézményvezetők tömeges eltávolítása, az újraéledő nacionalizmus – azt jelzik: szükséges a romániai magyar jelenlét az uniós intézményekben is, hogy saját képviselőinken keresztül próbáljuk meg jogainkat érvényesíteni. Az összefogás listájára adott voks persze részben biankó csekk is – ám a közös érdekérvényesítés lehetősége megérdemel egy esélyt.
Abban a reményben voksolunk a listára, hogy az EP-küszöb átugrása nem csak vasárnap este és nem csupán a kampánystáb számára ad majd okot örömujjongásra, hogy a közös listának biztosított sansz mindannyiunk számára új esélyt jelent majd. És hogy az összefogás a választások után is megmarad.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok