Kóros naivitást kell feltételeznünk arról, aki 2008-ban, amikor Koszovó kikiáltotta a függetlenségét, és az Egyesült Államok ezt azzal a megjegyzéssel ismerte el, hogy az eset egyedi és megismételhetetlen, ezt komolyan is vette, és nem fogadta volna le nagy összegben, hogy idővel valahol valamely terület elszakadási törekvései kapcsán a koszovói történéseket hozzák majd fel precedensként.
2014. március 20., 21:112014. március 20., 21:11
Most Oroszország döntött úgy, hogy visszaszerez egy darabot az elvesztett területekből, és a krími függetlenség kikiáltása után bekebelezte az orosz többségű félszigetet. Érvként természetesen a koszovói precedenst hozta fel.
A Nyugat – és persze Románia – most kórusban ítéli el Oroszországot, holott elég nehéz hiteles érvet találni arra, hogy ha Koszovó Washington akaratából kiszakadhatott Szerbiából, akkor miért ne válhatna ki Moszkva szándéka szerint a Krím Ukrajnából. (Amúgy sem árt emlékezni rá, hogy az elszakadás mindkét esetben annak nyomán következett be, hogy a többség addig meglévő kisebbségi jogoktól fosztotta meg az érintett területek lakóit.)
Árnyaltabb a helyzet Transznisztria esetében. Bár számunkra geopolitikailag nem lenne a legjobb, ha Oroszországhoz csatlakozna, az előzmények után nehéz lenne elvitatni az ehhez való elvi jogukat – mindamellett, hogy a csatlakozást megnehezíti, hogy nem határosak Oroszországgal. A Moldovával való egyesülést szorgalmazó bukaresti köröknek nem ártana elgondolkodniuk azon, hogy ha ragaszkodnak Moldova területi épségéhez, mihez kezdenének mintegy 500 ezer transznisztriai orosszal? Persze ha széles körű területi és kulturális autonómiát ajánlanának nekik, annak mi örülnénk a legjobban.
A kulcskérdés most az, mik Oroszország további szándékai, és mit lép a Nyugat annak érdekében, hogy csillapodjon a helyzet. Az orosz terjeszkedést meg kell akadályozni, és ha a krími történések nyomán az a nézet uralkodik el, hogy a kisebbségeknek a hasonló fejlemények elkerülése érdekében minél szélesebb körű önrendelkezést kell biztosítani, talán megelőzhetőek a további elszakadási törekvések. Ha ellenben inkább nemzetbiztonsági kockázatként tekintenek a kisebbségekre, úgy a feszültség növekedése és a további konfliktusok garantáltak.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!