2009. június 19., 10:042009. június 19., 10:04
A régi városlakók igényszintjéhez mérve semmiként nem az, viszont a sárból és latyakból kiemeltek számára csaknem a Kánaán. Az európai mércéhez viszonyítva semmiképpen sem a virágok városa. A Balkán gazában azonban maga a tündérkert. Nézőpont kérdése az egész, ahol nemcsak az a lényeg, honnan nézzük, hanem főleg az, látjuk-e egyáltalán.
Merthogy mi egyébre vallana, mint szűklátókörűségre, vagy egyenesen elvakultságra az a tény, ahogyan a város főkertésze kezeli a még megmaradt zöldövezet kérdését. Azonkívül, hogy felsőbb utasításra, megállás nélkül egészséges fákat vágat ki, helyet csinálva az autók által képviselt technika meg a tömbházak fémjelezte szocializmus vívmányainak, újabban ott is a zöldövezet felszámolásához folyamodott, ahova nem lehet újabb betonszörnyeteget építeni, sem utat szélesíteni, de még csak egy árva parkoló kialakítására sem telik.
Mindössze gondozni kell. Ráadásul a Dózsa György utcai közlekedési sávokat elválasztó, méternyi szélességű zöldövezet kövezése kapcsán azzal magyarázkodni, hogy a télen leszórt só tönkreteszi, és ezért évről évre újra kell vetni a füvet, egy kertész szájából több mint nevetséges; egyenesen szégyenletes.
Lehet, hogy ez a szakember még nem látott zöldövezetet a külföldi autópályákat elválasztó négy, hat vagy nyolc sáv között, de azt már csak illene tudnia, hogy a Dózsa György utcából nyíló Kövesdombon harminc éve zöldell a fű az úttest közepén. Az az érve, hogy külföldön nem sózzák az utakat, a trópusokon hihetőnek tűnne, ám Európában semmiként.
A romániai sóbányák évente több százezer tonna ipari sót exportálnak külföldi útkarbantartó cégeknek. Hogy ezek vezetői csupán munkásaik tízóraira hozott hagymája mellé vásárolnák a sót, aligha hiszem. Két lehetőség áll fenn: kijelentéseivel a vásárhelyi kőrózsák szülőatyja vagy a lakosságot nézi ostobának, vagy ő maga az.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.