2009. április 22., 11:512009. április 22., 11:51
A diákok nem olvasnak, inkább megnézik filmen, letöltik a világhálóról, vagy egyszerűen nem érdekli őket, és rá sem hederítenek a klasszikusokra. A kortársakról meg ne is beszéljünk, mert azok olvasása előtanulmányokat igényel. Sebaj, majd vesznek könyvet azok, akik irányítani akarják a tömegeket. Nem kell sok, és a lakosság nagy hányada analfabéta lesz, vagy automatizált élőlény.
Ma már napilapot is alig olvasnak az emberek, mondván, benne van minden a tévében. A baj csak az, hogy az a sok minden ki is jön a képernyő mögül, és lebénítja a tudatot. Végre sikerült az annyi éven át kudarcot vallott uniformizálás. A mai gyerekek többsége ugyanazt kéri karácsonyra, ebédre és lefekvésre. Az iskolai kreativitásórák kudarccal végződnek, rajzórán pedig mindenki Barbie-t és gyorséttermet fest.
Szatmáron bezárták a legnagyobb könyvesboltot, Romániából kivonult Közép-Kelet-Európa legnagyobb könyvhálózata. Ez valamit jelent. Eddig a pedagógusok tartották el a könyvkereskedések nagy részét, de mostanság már ők is inkább számítógépet és egyéb hasznos holmit vásárolnak az állami támogatásból. Nem fér otthon a könyv, drága a polc, különben is, az interneten szinte minden megvan, ami nincsen, az valószínűleg nem is érdemes arra, hogy elolvassuk.
A nagyszülők még tudnak mesélni róla, milyen volt a jó Móricz- vagy Jókai-regény, őket kell kérdezni. De mi lesz, ha ők már nem lesznek? A klasszikus magyar irodalmat is magukkal viszik a sírba? Ha a magyar remekművek senkit sem fognak érdekelni, akkor ki fogja majd olvasni az örökzöld világirodalmi alkotásokat? Drága a nyomdafesték, már Gárdonyit is meghúzzák.
A Klasszikusok rövidenből meg lehet tudni, ki kit ölt meg, de azt már nem, hogy miért, és közben tavasz vagy tél volt-e. A mostani általános iskolásokat egyébként nem is érdeklik a tájleírások vagy a szemléletes jellemrajzok. Unalmasnak tartják őket, sokkal jobban élvezik a virtuális harci játékokat meg az autóversenyeket. Érdeklődés hiányában nemcsak a könyvesboltokat, hanem az iskolákat és a színházakat is be fogják zárni. A jövő nemzedéket az internet és a tévé neveli majd fel.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.