VEZÉRCIKK – Van annak már húsz éve, hogy valaki megkérdezte: észrevettem-e, hogy egyik kedvenc külföldi popzenekarom tagjai baloldaliak.
2016. július 26., 19:462016. július 26., 19:46
Töredelmesen bevallottam, hogy halvány fogalmam sincs róla, mivel szerzeményeik szövegében nem a politikai elkötelezettségüket kutattam, amelyről életrajzuk sem árult el semmit. És különben is: kit érdekel, hogy kedvelt zeneszerzőjének, előadójának milyen a politikai hitvallása?
A jelek szerint manapság sokakat. Több magyarországi sajtóorgánum bő teret szentelt a Quimby néhány rajongója azzal kapcsolatos felháborodásának, hogy a zenekar koncertezett a múlt héten rendezett Bálványosi Szabadegyetem és Diáktáborban. (Amúgy nem először, és remélhetőleg nem utoljára.) Az alternatívrock-együttes szóban forgó szimpatizánsai azért tették szóvá a zenekar tusványosi fellépését, mert azzal úgymond „legitimálta\" a rendezvényen előadást tartó Orbán Viktor kormányfő eszmeiségét.
Mármost kizárólag politikai rugóra kell járjon az agya annak, aki nem tudja szétválasztani egy ötnapos rendezvénysorozat szabadegyetem-, valamint fesztiváljellegét, és minden résztvevőt – beleértve az előadókat – annak alapján ítél meg, hogy melyik ideológia képviselője tette tiszteletét ott, illetve mit mondott. A Quimby tagjai – akárcsak Ákos, a Tankcsapda, a Kiscsillag és sok más banda – bulizni mentek az Olt partjára, miközben nem vállalhattak felelősséget azért, hogy napközben miről osztják az észt a politikusok, politológusok és véleményformálók a Lőrincz Csaba-sátorban. És mindez fordítva is igaz. Ugyan mit szólna most a jelenlegi magyar kormányt számtalanszor elmarasztaló Cristian Pârvulescu bukaresti politológus, ha valaki Orbán-szimpátiával vádolná meg, amiért előadást tartott Tusványoson? Ahol ráadásul vehemens kritikákkal illette Budapestet.
„Ha csak azokban az országokban lépnénk fel, amely kormányainak egyetértünk a politikájával, nagyon kevés helyen koncerteznénk\" – válaszolta Brian May, a legendás Queen rockegyüttes szólógitárosa az azzal kapcsolatos kritikákra, hogy a banda a Dél-afrikai Köztársaságot is érintette 1984-es koncertturnéja során, és ezáltal „hitelesítette\" az apartheidrezsimet. Nos, az akkori bírálók ugyanúgy semmit nem értenek a zene nyelvén, mint most azok, akik a Quimbyt támadják, viszont mindenről ugyanaz jut az eszükbe: a politikai beskatulyázás. Az ilyenek megérdemelnék, hogy napestig politikusok koncertezzenek a nappalijukban.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
szóljon hozzá!