2008. december 29., 16:052008. december 29., 16:05
S a hámfából kirúgáshoz márpedig mindenkinek joga van, ha úri jókedve, zsebe és a körülmények úgy engedik. Székelyföldön azonban a zseb vastagságától és a körülményektől függetlenül is be lehet rúgni, főleg ha az illető vendégként időzik ott. Mert milyen a székely ember, ha vendég van a háznál? Tölti jó szívvel az oroszhegyit vagy éppenséggel a futásfalvit, nehogy azt higygye a messziről érkezett, hogy még azt a kicsi pálinkát is sajnálják tőle. És legfőképp nehogy fösvény, fukar hírét vigyék a székelynek, mert attól aztán begorombul, s ha ez jól sikerül, még a lónyúzó bicska is előkerülhet, amivel aztán „szecskába aprítja még a ködöt is, ha kell”. Meg egyébként is a székely az olyan ember, aki rábízza a vendégre a pálinkafogyasztás mennyiségét, mert ugyan honnét is tudná, hogy egy pohárnyitól, netán kettőtől vagy háromtól, esetleg ennél is többtől rúg be az illető.
Így van ez nálunk Gyergyóban is... Töltik jó szívvel egészen addig, míg a vendég azt mondja: elég. Ha nem mondja, töltik tovább... Na már, most ezzel a hosszas bevezetővel oda akarok kilyukadni, hogy nálunk Gyergyóban a vendégnek jó tudni, mennyi az elég a jófajta szilvapálinkából. Ezt pedig illik tudni minden ideérkező vendégnek még akkor is, ha híres-neves műsorvezető az illető. Mert bizony nem volt szívderítő látvány a Szent Miklós-napok rendezvénysorozat lebonyolítását vállaló műsorvezető szamba lépésekben történő belépője a megnyitón, és ha az elején még kuncogtak is ezen néhányan, az etióp gyerekes ízléstelen, nem a helyhez és alkalomhoz illő vicc után végképp lehervadt a vigyor mindenki arcáról. Azonban a neves személyiség nem állt le itt! A másnap esti operettgálán „úgy meg volt mecskenve” – ahogy nálunk Gyergyóban mondják –, hogy „seggre ült a színpad közepén”. A dísztanácsülésen elvonási tünetekkel küszködhetett, mert csak ezzel magyarázható, hogy egyetlen saját gondolata sem volt, csupa papírról olvasott idézettel hozakodott elő.
Ezek után csupán egy kérdés vetődött fel bennem: kinek nagyobb szégyen: annak, aki, nem tudja, mennyi az elég a pálinkából, vagy annak, aki még fizet is az ilyen műsorvezetőnek?!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.