2008. december 08., 07:002008. december 08., 07:00
Persze, már régóta tudom, hogy mitől döglik a légy, s hogy hol ess bé, következésképpen kigyógyultam már abból, hogy a horoszkópoknak vagy mindenféle hókuszpókuszoknak higgyek, de azért a fenébe, nem ártana, ha egyszer, legalább egyszer az életben valóra válna valami jó. S erre fel semmi.
Reggel úgy kelek, hogy a kályhában kialudt a tűz – ne tessenek a szívükhöz kapni, nem gázzal fűtünk –, még jó, hogy tél tábornok enyhén kezdte a december elejét. Ettől függetlenül a fatengelyes számítógépem már harmadszorra fagy le, pedig ennek tudvalevőleg semmi köze a kinti s a szobabeli hőmérséklethez, sokkal inkább az anyagiakhoz, amelyekből újabbra, erősebbre nem futja. Szóval a gépnek merevedése van, pénz nincs, a kályha hideg, a hűtő pedig üres. A kamrában az unicumos hólyag alján lötyög még valami meggypálinka, olyan szesszel leöntött fajta, amelyiket Kolozsváron úgy neveznek, hogy visináta. Na, ha a jósom erre gondolt, akkor behúzom egyszerre mind a másfél decit, hátha megoldódnak a gondjaim. Legalább egy-két órára… De amennyire vankuj az idegrendszerem, biztosan erre sem reagál, s különben sem jó, ha kedd reggel az ember leheletén érzik a szesz. Amit a borotválkozás utáni löttyre sem tudnék ráfogni, tessenek csak rápillantani a mellékelt képre. Szóval itt állok, tele reggeli nyűggel s nyakig a rosszkedvben, hogy más kifejezést azért mégiscsak mellőzzek, s a lehető legnyúzottabban vonszolom be magam a fűrésztelepre. Ahol megtudom, hogy az aznapi horoszkópom azzal nyugtat: ne keseregjek a múlt történésein, tekintsek inkább a jövőbe. Rendben: mivel béremelés most sem lesz, a kilátás egyenlő a múlttal. De ez legalább bejön.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.