Hirdetés

Kiállás a jogokért

Szándékuk ellenére is az autonómia népszerűsítésének szolgálatába álltak a marosvásárhelyi hatóságok, amikor különféle ürügyekkel megpróbálták megakadályozni, hogy a hétfői székely szabadság napjára összegyűlt tömeg a város központján végigvonulva tegyen hitet az önrendelkezés elve mellett.

Balogh Levente

2014. március 10., 20:292014. március 10., 20:29

Hiszen azzal, hogy mondvacsinált érvekkel betiltották a vonulást, mind Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség vezetője, mind az általa befolyásolt Dorin Florea polgármester csak a dacot és elszántságot növelte a magyarokban.

A tiltás miatti botrány pedig csak még jobban ráirányította az ügyre a nyilvánosság figyelmét, miközben, ha nem akadékoskodnak, lehet, hogy a megmozdulás jóval kisebb érdeklődésre tarthatott volna számot. Így azonban a nap egyik legfontosabb eseményévé vált, már csak azért is, mert a szervezők jelezték: a tiltások ellenére a résztvevők, ha nem is az úttesten, de a járdán vonulva mégiscsak bemennek a belvárosba is, nem tűrik el, hogy kiszorítsák őket onnan a székely vértanúk emlékművéhez.

A főrendőr és a polgármester azzal próbálták a tiltást igazolni, hogy a tavalyi rendezvényen románellenes jelszavak is elhangzottak. Ami természetesen elfogadhatatlan, ám akkor nem panaszkodtak emiatt, másrészt pedig ezzel azt a hamis látszatot keltik, mintha a megmozdulás egésze románellenes lett volna. Azzal, hogy egy marginális csoport – amúgy a szervezők által is tűrhetetlennek nevezett – megnyilvánulását igyekeztek az egész rendezvény szellemiségével összemosni, egyértelműen a magyar autonómiaküzdelmet próbálták elhitelteleníteni, és szerették volna távol tartani az embereket a megmozdulástól.

Próbálkozásuk nem járt sikerrel, a nem túl szerencsés időpont ellenére is számos résztvevő állt ki az autonómia mellett. A megmozdulás hivatalos üzenete az önrendelkezés jogának követelése volt, aminek semmi köze a románellenességhez. És újfent megerősítette, hogy nálunk a botránykeltés, a provokációszámba menő nyilatkozatok és az etnikai feszültségek mesterséges gerjesztése mögött jórészt éppen azok állnak, akiknek amúgy választott vagy kinevezett hatósági illetékesként a jogegyenlőség és a békés egymás mellett élés biztosítása lenne a feladata.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés