JEGYZET – Pontosan nem tudnám megmondani, huszonhét esztendő alatt hányszor szökött égig a kedv tisztázni végre, mi is történt 1989. december 22-én.
2016. november 22., 18:582016. november 22., 18:58
Látszólag véletlenül támadt a kutató vágy, de csak látszólag. Mert kisebb-nagyobb csinnadrattával sokszor nekiláttak már, de aztán hirtelen mindig hamvába is holt a kedv. És kókadozott egészen a következő felhorgadásig. Ha érdemes volna több időt fordítani a kutakodásra, kiderülne, hogy épp a véletlen áll a legtávolabb ettől a hullámvasúthoz hasonlító kíváncsiságtól, egy-egy populista mázzal bekent szavazatszerző kampány viszont annál közelebbinek tűnhet.
Ilyen egyszerű a magyarázata a közben szinte észrevétlenül és vonatkozó eredmények nélkül eltelt huszonhét évnek, illetve annak, hogy most megint igyekeznek meglovagolni az akkori eseményeket, hangoskodva és kardoskodva hirdetni azt, amit mindannyian tudunk: hogy pontosan még mindig semmi nem egészen világos, és egyelőre nem is lesz. Senkinek nem szeretnék érzelmi programot előírni, megmondani, mit és hogyan érezzen, a magam részéről viszont egyet biztosan nem felejtek el: azt a leírhatatlan örömet, amit kezdetben többedmagammal együtt éreztünk. Felhőtlen, igazi öröm volt, amit olyankor érez(het) az ember, amikor olyasmi következik be, amiről legföljebb álmodni álmodott.
A kezdeti öröm után viszont sorra bújtak elő az események nagy zsákjából a szögek, velük együtt pedig lépésről lépésre halványult az öröm. Mígnem elmúlt: hamar és végleg. Amikor zajosan előcsörtettek azok, akik addig is elöl jártak, megtörténtek az első nagy köpönyegfordítások, és a legvéresszájúbb papagájokból „titokban\" mindig mélyen ájtatos, lelkük mélyén szerény ibolyák lettek. Sorra alakultak a különböző pártok, elkezdődött a mocskolódás, ha nem csalódom, legelőször azoknak a ledorongolása, aki több évtizedes emigráció után hazasiettek, csakhogy közben a szájalók szerint tejben és vajban fürödtek, vagy ha nem is, szójából gyártott szalámit nem kényszerültek enni.
Az első hónapokban a szójaliszt felhánytorgatása volt a sláger, majd később jött csak a „nem adjuk el az országot\". Közben lezajlott az első bányászjárás, az Egyetem téri jogkövetelők a bányászok ütlegei mellett megkapták a naplopóvá nyilvánítást, egyszóval állt a bál. És tulajdonképpen azóta is áll. Ha változó hangerővel, de cirkusz cirkuszt ér. Már nevetni sem lehet a pártok közt szlalomozók nagyhangú ártatlanságán, túlélni is leginkább csak úgy, ha felidézzük a tiszavirág-életű, kezdeti örömünket!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!