2009. augusztus 25., 10:562009. augusztus 25., 10:56
Elsősorban azért, mert a nagy önkiszolgáló üzletek személytelenek, nem lehet kedélyesen elcseverészni az elárusító hölggyel, senki nem ajánlja személyre és alkalomra szólóan az árut. Na de, ha már itt, a közvetlen szomszédságomban van a nagy bevásárlóközpont, illetlenség legalább egyszer meg ne látogatni. Így hát, miután a Vas Manciból – azaz a banki automatából – kivarázsoltam némi pénzt, felfedező körútra indultam az új áruházba. Az első sokk akkor ért, amikor kiderült, hogy csak azzal a nagy kerekeken guruló bevásárlószekérrel mehetek be, mert kicsi, kézben vihető kosár nincs.
Ettől már bemenetkor kissé hülyén éreztem magam, mert tudtam, a hosszú listám ellenére sem fogom megtölteni áruval, és hiába rakok bele húszféle terméket, akkor is kevésnek tűnik a szekér aljában lévő kifizetnivaló. De legyűrve minden kezdeti ellenérzésemet, a nagy bevásárlószekérrel ágálva – mintha én is sokat vásárolnék – felfedező körútra indultam az áruval tömött polcok labirintusában. Második sokk: a polcokon lévő legtöbb áruféleségről nem tudtam kideríteni, hogy mi az, mert minden leírás rajta „külföldiül” volt. Harmadik sokk: hiába „radaroztam körbe”, mert a látómezőmbe nem került olyan illetékes, aki felvilágosítással szolgálhatott volna.
Másnak viszont sikerült ilyet találnia, meg is bánta… Nagymamakorú ismerősöm a dühtől kivörösödött arccal újságolta: „Képzelje, a saját szülővárosomban utasítottak rendre, hogy beszéljek románul!” Aztán sokéves kereskedői tapasztalatáról mesélt, kifejtve, hogy szerinte az üzleti érdek azt kívánná, hogy egy többségben magyarok lakta városban magyarul is beszéljenek a kiszolgálók, üzleti felvigyázók. Mondtam: én is így gondolom, de már újabb csetepaté kötötte le a figyelmem.
A kasszánál az egyik felháborodott vásárló, aki egyféle termékből vásárolt többet, azon vitatkozott a kasszás kisaszszonnyal, hogy miért kell neki többet fizetnie a polcra kitett árcímkén olvasható összegnél. Tömör válasz: „mert a vonalkód mást mutat.” Hogy bizonyítsam bevásárlóközpontos jártasságomat, beleszóltam a perpatvarba: „meg kellett volna nézni a vonalkódolvasó gépezetnél az igazi árat.” Azonban kiderült: nincs is ilyen az üzletben... S akkor most kérdem én, mi ez: olcsó árut kínáló bevásárlóközpont, vagy kész átverés show?!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok