Katalán dilemmák, spanyol válaszok

Nagyon furcsa helyzet alakult ki Katalónia és Spanyolország viszonyában a katalán függetlenségi népszavazás után. Patthelyzetnek nehéz nevezni, mivel a jelek szerint a függetlenségpárti katalán vezetők elbizonytalanodtak, és a nemzetközi támogatás hiányában ódzkodnak az önállóság kikiáltásától.

Márpedig a körülmények miatt lényegesen kevesebb az eszközük és a mozgásterük, mint a spanyol kormánynak, amely immár annyira nyeregben érzi magát, hogy ultimátumot adott Carles Puigdemont katalán elnöknek és csapatának: tisztázza, mi is a helyzet, mit jelent az, hogy a függetlenségi nyilatkozat aláírása után a függetlenség kikiáltásának elhalasztásáról döntött. És ha kiderül, hogy mégiscsak kikiáltotta a függetlenséget, akkor Madrid kezében ott az alkotmányos eszköz: a katalán autonómia felfüggesztése.

Persze azt már nehéz az alkotmányos keretek közé illeszkedő cselekedetnek nevezni, hogy Madrid rohamrendőrökkel verette szét a békés katalán polgárokat, akik csupán a szavazás demokratikus jogával akartak élni – még akkor sem, ha amúgy a spanyol alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek minősítette a függetlenségi népszavazást.

Az erőszak teljesen fölösleges alkalmazása – hiszen Madrid amúgy is jelezte: semmiképpen sem ismeri el a referendum törvényességét – az események morális győztesévé a katalánokat avatta, és óriási presztízsveszteséget okozott Madridnak.

Még akkor is, ha a saját nemzeti közösségeik önrendelkezési törekvéseitől rettegő európai államok és a kisebbségi ügyekkel való érdemi foglalkozás kényszerétől következetesen menekülő Európai Bizottság Spanyolország belügyének minősítette a történteket.

A katalóniai rendőri erőszak ugyanis egyértelműen az emberi jogok durva megsértése volt, és ha ezt a brüsszeli eurokraták nem így látják, és nem hajlandóak nyilvánosan elítélni, akkor érdemes alaposan átgondolni, hogy szűken vett gazdasági érdekeken kívül mire is szolgál ez az egész Európai Uniónak nevezett képződmény. Főleg nekünk, a saját szülőföldünkön kisebbségben élő őshonos közösségeknek.

Puigdemont és katalán függetlenségpárti társai nehezen jöhetnek ki jól ebből a helyzetből, mivel a függetlenség kikiáltásával sokra nem mennének, azt ugyanis senki sem ismerné el.

Annak következményeként viszont – legalábbis időlegesen – elveszhet Katalónia amúgy meglehetősen széles körű autonómiája is, és polgárháborús állapotok állhatnak elő.

Persze ismert, és már korábban is említettük: a katalánok eredetileg nem függetlenséget, csak a baszkokéhoz hasonló pénzügyi autonómiát kértek, amit a spanyol parlament meg is szavazott, ám a jelenleg kormányzó néppárt óvása nyomán a spanyol alkotmánybíróság megsemmisített. Ha viszont meghátrálnának, az a politikai karrierjük végét jelentheti.

A kérdés most az, el akar-e menni Puigdemont a falig úgy, hogy biztos lehet benne: nem csupán ő koppan nagyot, hanem egész Katalónia, a katalán polgárok is. Bizonyos jelek ugyanakkor arra utalnak, hogy a Mariano Rajoy miniszterelnök vezette néppárti spanyol kormány mintha tanult volna a saját hibájából. Ezt jelezheti, hogy az ellenzéki szocialisták vezetőjével megállapodtak arról, hogy hozzákezdenek az alkotmány korszerűsítéséhez.

Elsőként a területi modellt vizsgálják felül, ami széles perspektívát nyithat a katalán önrendelkezési törekvések előtt. Jelenleg ugyanis Spanyolország úgy „nemzetállam”, hogy közben nem azonos önrendelkezési szinttel rendelkező autonóm közösségekből áll. Az ellenzéki szocialisták ehhez képest föderális államot szeretnének, ami elvileg azt jelentené, hogy azonos jogkörökkel rendelkező tartományok szövetségévé alakulna az ország. Ebbe persze a spanyol konzervatívok nem biztos, hogy beleegyeznek, de kiindulási pontnak, tárgyalási alapnak jó lehet.

És ha sikerülne olyan megállapodásra jutni, amely Katalónia önállóságát is jelentős mértékben növelné, de Spanyolország jelenlegi határait sem módosítaná, az mindkét fél számára elfogadható megoldás lehet. Európa többi, önrendelkezésre törekvő közössége és az azok teljesítésétől elzárkózó központi hatalom viszonyának rendezésére pedig követendő jó példa.