Karnyújtásnyira Kolozsvár

Az augusztus 20-át megelőző héten évek óta egyre többen érkeznek Kolozsvárra, szerte a nagyvilágból ide-, avagy hazaszállingóznak azok, akik számára meghatározó a kincses város egykori vagy mai atmoszférája, és vonzó, amit az ünnepi hét rendezvénysorozata kínál.

Szerteágazik, mert a művészet, kultúra, szórakoztatás és erdélyiség – idén a Transylvanicum minőségjelző/védjegy az ünnepi hét mottója – különféle dimenziói villannak fel és nyílnak meg mindazok előtt, akik számára magától értetődő, hogy részt akarnak venni az egyre bővülő, népesebbé és tartalmasabbá váló fesztiválon.

A Kolozsvári Magyar Napok-érzés minden valószínűség szerint egyre inkább megérinti a román lakosságot is, hiszen nemcsak az autóbuszokon látható a programsorozatot hirdető plakát, de bárki számára nyitottak a főtéri koncertek, a kiállítások, ahogyan nyitott a Farkas utca forgataga vagy az új, sétatéri helyszín is. Ebben az évről évre mentrendszerűen bekövetkező, sokak által várva várt hétben sűrűbbé válik a kincses város központjának légköre, karnyújtásnyira kerül mindaz, ami az ünnepben lényeges, a tereket pedig egyfajta otthon-érzés lengi be.

Ilyenkor érezhető, időben is sokfelé ágazik az ünnep. Egyrészt múltidéző, hiszen megannyi egykori kulturális, történelmi dimenziót idéz fel, és igyekszik továbbörökíteni kiállításokon, könyvbemutatókon, sőt koncerteken keresztül, osztály- és egyetemi találkozókat „lát vendégül”, másrészt meg természetesen a mára összpontosít: karnyújtásnyira lévő, sokszor mégis mellőzött értékek felmutatására, a közösség-érzésre, a hogyan továbbra, különféle problémafelvetésekkel és megoldáskeresésekkel.

Bár kicsit paradoxul hangozhat, a múltidézés és mába tekintés is jövőbeni kiterjesztésű, hiszen az ünnep középpontjában a találkozások állnak: szerteágazó térbeli, időbeli vonatkozások, ideérkezők, itt élők, ünneplők találkozásai.