Minden jel arra utal, hogy egy kis buksisimogatásra érkezett Bukarestbe Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, a romániai hatóságok ugyanis az elmúlt huszonhárom évben egészen biztosan nem hallottak még ennyi dicsérõ szót külföldi illetékesektõl.
2013. július 16., 21:182013. július 16., 21:18
2013. július 17., 19:112013. július 17., 19:11
Minden szép, minden jó, az ország és annak vezetõi fantasztikusan teljesítenek, az irány jó – halmozta egymásra a bókokat az IMF-vezér, a helyi nagyemberek pedig elégedetten bólogattak, s hûséges kutyaként farkcsóválva kuncsorogtak egy újabb készenlétihitel-megállapodásért.
Hogy miért is kell az újabb hitel, amikor most éppen a 2009-es megállapodás törlesztését nyögjük, s bár a 2011-esbõl egyetlen centet sem hívott le a kormány, ott is jókora kamatköltségekkel kell számolnunk? Azért, mondják az illetékesek, hogy az ország továbbra is hiteles legyen. S minek a hitelesség? Azért, hogy a kormány a továbbiakban is kedvezõ feltételek mellett juthasson hitelhez a külföldi piacokon. Ördögi kör, a lényeg pedig az, hogy fizetünk egy kölcsönért, amit csak letétben tartunk, hogy máshonnan olcsóbban jussunk pénzhez. Mert azt már senki sem állítja, hogy épp olyan jól állnánk, hogy ne lenne szükség hitelre.
Az IMF-nek pedig természetesen ez annyira megéri, hogy egyenesen a vezérigazgatót küldi a román fõvárosba hûséges ebeket simogatni, s ígérni, lesz újabb hitel. Példát statuálni más országoknak, hogy csakis az IMF hathatós támogatásával húz a növekedés motorja, pöfög a mozdony, dübörög a gazdaság.
A feltételek teljesítése pedig már csak másodlagos, Lagarde még csak meg sem kérdõjelezi, hogy vajon a CFR teherszállító részlegének a privatizációja miért késik tovább, amikor már rég le kellett volna azt zárni. Nem támaszt újabb feltételt, a legtöbb az, hogy ismételgeti a két évtizedes sláger refrénjét a reformok folytatásának fontosságáról. Neki ugyanis csak az számít, hogy hitel legyen. Az pedig, hogy ki és milyen áron fizeti ezt meg, úgy tûnik, sem õt, sem a kormányt nem érdekli.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Donald Trump amerikai elnök iráni kalandja nem feltétlenül úgy alakult, ahogy azt a legderűlátóbb illetékesek remélték, ennek a hatásait pedig Európában, benne Erdélyben is érezzük – és várhatóan közép- és hosszú távon is érezni fogjuk.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Négy éve az arab labdarúgó-világbajnokságról, nyolc éve „az első afrikai aranyról”, a fekete kontinensen gyarmatosított egykori francia kolóniákon élők leszármazottai által Franciaország színeiben megnyert focivébéről írtam.
Egyre fullasztóbb a levegő az autóban, összeszorul a gyomor. Az sem segít, ha lehúzzuk az összes ablakot. A vezetés, a gépkocsifenntartás ugyanis egyre inkább luxussá válik: a nép autóját a drága parkolóban piszkíthatják kedvükre a madarak.
Némi csalódással konstatáljuk, hogy a kormánypártok hatalomhoz való ragaszkodása miatt a politikai válságot kirobbantó PSD talán megússza, hogy kormányozni kényszerülve vigye el a balhét mindenért.
Valamikor régen a sör a szegény ember bora volt. Ma már lassan a középosztály pezsgője.
Tanügyi rendszerünk ezer sebből vérzik. Bukarestben azonban rátapintottak a probléma lényegére, megvan a megfellebbezhetetlen megoldás: a szabóság.
Kereken egy héttel ezelőtt ugyanezeken a hasábokon levontuk a következtetést, miszerint elbuktak Nicușor Dan proxyjai, kudarcot vallott Románia államelnökének második kormányalakítási kísérlete is.
Egy nemzet jövője a gyermekeken, a szülőanyákon-édesanyákon múlik. És az édesapákon.
Viszonylag kezdő sofőrként akárhányszor rágördülök az úttestre, egy borsónyi félelmet még mindig érzek. S nem attól tartok, hogy jaj, nehogy elcsípjen a rendőr, amint átlépem a sebességkorlátot.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!