Jöhet a folytatás

A kormányoldal sikere már csak azért is figyelemre méltó, mert a 2010-es választások óta szavazóinak jelentős részét elveszítette. Ezt kompenzálta ugyan, hogy az új választási rendszer neki kedvezett, és ezért lehet szó ismét kétharmados többségről, de azt sem szabad elfelejteni, hogy a Fidesz–KDNP támogatottsága még így is majdnem kétszer akkora volt, mint a második helyezett balliberális összefogásé.

A kérdés most az, mire tekinti felhatalmazásnak az újabb jelentős választási sikert: arra, hogy folytassa az eddigi, „szabadságharcos\" retorikát, vagy nyugodtabb, higgadtabb kormányzás következik.

A baloldal a jelek szerint nehezen akarja elfogadni, hogy a választópolgárok újabb négy évre ellenzékbe küldték őket. Az ötpárti összefogás vezetői a kormányt és a választási rendszert okolták, holott ha képesek lettek volna érdemi, reális programmal előállni, és nem a 2002 és 2010 közötti kormányok kompromittálódott politikusait vetették volna be, azt a hiúnak bizonyult ábrándot kergetve, hogy még sokan vannak az MSZP–SZDSZ-kormányzás iránt nosztalgiát érző polgárok, akkor más eredményt érhettek volna el.

Az is igaz persze, hogy a kormány rezsicsökkentő akciójával szemben nehéz lett volna ellenzékből hasonló kaliberű lépéssel előállni, ez azonban nem változtat a tényen, hogy a polgárok többsége nem tartotta hiteles alternatívának őket.

A Jobbik támogatottságának növekedése nem jó hír. Úgy tűnik, azok, akiknek gondjait az elmúlt két évtizedben egyik politikai oldal sem tudta megoldani, most a radikális módszereket ígérő párttól várják a változást. Nem kis feladat a kormányoldal, de persze a többi ellenzéki párt számára sem, hogy a Jobbikénál vonzóbb, elfogadhatóbb jövőképet vázoljon fel a számukra.

Az LMP a pártszakadás után is meg tudott maradni a parlamentben, vagyis ötszázaléknyian vannak még azok, akik a kormányoldal, valamint a szélsőjobb hiteles alternatívájának nem a balliberális összefogást tekintik.

A külhoniak levélszavazatainak eredménye beigazolta azokat a várakozásokat, hogy a határon túli állampolgárok körében toronymagasan vezet a Fidesz, hiszen a voksok 95 százalékát a kormánypárt kapta. Ez persze nem meglepő, hiszen már eleve zömmel azok regisztráltak és vettek részt a választáson, akik a Fidesz szimpatizánsai.

Mindazonáltal az is egyértelmű, hogy nem a határon túliak voksain múlt a kormányoldal győzelme, bár az esetleges kétharmados sikerhez talán az ő voksaik is hozzájárulnak. Mindemellett a balliberális ellenzék egyik pártja részéről sem lenne korrekt, ha saját, kormányon és ellenzékben elkövetett mulasztásaikért meglévő felelősségükről úgy próbálnák elterelni a figyelmet, hogy ezért bűnbaknak kiáltanák ki őket a szimpatizánsaik előtt.

A régi-új, továbbra is jelentős felhatalmazással rendelkező kormányra a határon túli magyar vezetők reménykedve, a környező országok többségi politikusai és médiája gyanakodva tekintenek. Utóbbi oka az, hogy a Fidesz a határon túli magyarokat is a nemzet szerves részének tekinti, ezt jelzi a szavazati joggal is járó könnyített úton megszerezhető magyar állampolgárság és az autonómiatörekvések támogatása. Az erdélyi magyar közösség megmaradása szempontjából mindez fontos, ugyanakkor az is lényeges lenne, hogy a magyar és a román kormány között javuljon a viszony.

Ebben talán segített volna, ha a nemzetiségek képviselői könnyebben bekerülhettek volna az Országgyűlésbe. Az, hogy a kisebbségeknek szószólójuk lesz, persze előrelépés, de a teljes jogú képviselő mindenképpen erősebb érv lenne a kisebbségi jogok bővítése mellett egy kormányszintű magyar–román párbeszédben. Ettől függetlenül fontos lenne sort keríteni rá, és megpróbálni oldani a fagyos hangulatot két szomszédos, azonos politikai és katonai szövetségi rendszerhez tartozó ország között.