2009. április 07., 11:242009. április 07., 11:24
Gondolom, arra számítanak, hogy az a pár száz 60 éves munkás orrvérzésig fog dolgozni, és eltart több ezer henyélőt. Szép elképzelés. Már látom is, ahogyan a bácsik építik fel a kocsmákat, hogy azokban majd az ő adójukból élő segélyesek iszogathassanak.
Legyen, csak az a kérdés, hogy ezek után hány ember éri majd meg a boldog, kényelmes nyugdíjas éveket. Biztosan azok, akik naponta rendszeresen edzenek. Az építőtelepeken súlyokat emelgetnek, vagy levélkihordás közben rövid távon lefutják a kutyákat. Jó, ha van minden vállalatnál egy idősebb kolléga, aki betanítja az újoncokat, tárgyal a főnökkel a béremelésről.
Őt nem rúgják ki, nyugodtan visszafeleselhet, hiszen még meg sem volt a cég, de ő már ott dolgozott. Az az öt év már nem oszt, nem szoroz. Kibírja valahogy, legfeljebb meghal, és akkor nem kell kifizetni a nyugdíját sem. Az új rendelkezéssel mindenki csak jól jár. A munkás nagy fizetést zsebel be, sőt a fizut már haza sem viszi, megelégszik a régiségi plusszal, ami a bére kétszerese.
Hogy mennyit költ gyógyszerre, azt senki sem kéri számon tőle. Naponta kell szíverősítőket, vitaminokat szednie és kenőcsöket az ízületi bántalmakra, hogy másnap egyáltalán be tudjon vánszorogni a munkahelyére.
A sokéves tapasztalattal sok betegség is együtt jár. Különösen a fizikai munka hozza meg idővel a gyümölcsét. A törvényhozók szülei biztosan villámgyorsan szaladnak föl az emeletre két vödör cementtel, ezért gondolták, mások is ilyen könnyedén veszik az akadályokat.
Hadd dolgozzanak még egy kicsit az öregek, ahelyett, hogy otthon unatkoznának. Aztán majd ráérnek százévesen kirándulgatni meg unokát nevelni. Öt évig kell csak dolgozniuk, nehogy a munkanélküliek vesszenek éhen.
Helyükre nem vesznek fel senkit, a fiatalok hadd üljenek otthon, azoknak már úgyis van tapasztalatuk a semmittevésben, az iskolában is azt csinálták. Majd ha ők is elérik a 60-at, akkor majd dolgozhatnak, addig csinálják az öregek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok