2009. június 22., 10:442009. június 22., 10:44
Persze a kép némileg árnyaltabb, ugyanis Iránt mégsem lehet ugyanúgy diktatúrának minősíteni, mint mondjuk Észak-Koreát, amellyel kapcsolatosan a Nyugat nem csupán feltételezi, hogy atomfegyverrel rendelkezik, hanem épp a közelmúltban bizonyosodott be, hogy a sztálinista ország az atomhatalmak sorába lépett. Irán vitán felül messze áll attól, hogy demokáciának lehessen nevezni:
1979-ben teokratikus berendezkedésű állammá vált, amelyben a legfőbb hatalmat az első számú vallási vezető, a legfőbb ajatollah birtokolja. Bár nem csupán egy párt van, és az államfőt is közvetlen szavazással választják meg, az Őrök Tanácsa nevű, félig világi, félig vallási testület már előre megszűri a jelölteket, akik közül így csak azok állhatnak a startvonalhoz, akik a rendszer szempontjából megbízhatók. Mégis, ne feledjük, hogy Khomeini ajatollah iszlám forradalma előtt sem a legdemokratikusabb rendszer volt uralmon a perzsa államban: Reza Pahlavi sah puha diktatúrája, hibás gazdaság- és belpolitikája nélkül nem álltak volna tömegek a sahot elűző főpap rendszerének pártjára.
A sah rendszerének egyetlen pozitívuma volt – legalábbis Washington szemében – : az, hogy feltétel nélkül Amerika-barát volt. A jelentős kőolajtartalékokkal rendelkező Irán most azért fekete bárány, mert ellenzi, hogy Washington kvázigyarmatává váljon, mint ’79 előtt. Persze mindez nem jelenti azt, hogy a Mahmúd Ahmadinezsád elnök által alkalmazott, élesen Amerika- és Nyugat-ellenes retorika a helyes út.
Épp ez a mostani konfliktus tétje: a tüntetők azt szeretnék, ha a szélsőséges politikához ragaszkodó főpapok és szószólójuk, Ahmadinezsád háttérbe szorulnának, hogy egy, az ország szuverenitását ugyan föl nem adó, de annak megőrzését nem a folytonos konfliktusgerjesztésben látó vezető vegye át a helyüket. A reformerők most a jelek szerint csatát vesztettek. Ám az események azt jelzik, egyre szélesebbek a repedések a korábban megdönthetetlennek tűnő, szinte az egész nemzet támogatását élvező iszlamista rendszer alapjain.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok