Ismét lepedőnyi dokumentumot tett közzé és bocsájtott közvitára a tanügyminisztérium. A diákok jogait és kötelezettségeit felsoroló, túlbonyolított tervezet rengeteg pontban, alpontban taglalja mindazt, ami eddig is érvényes volt az iskolában.
2016. június 20., 19:372016. június 20., 19:37
Pár kezdeményezéstől eltekintve nem sok újdonságot tartalmaz a részletekre hosszasan kitérő dokumentum. Bár ne úgy lenne, de élünk a gyanúperrel, hogy ismét üres frázisok röpködnek a levegőben: a tervezet olyan elvekre támaszkodik, mint „a kritikai gondolkodás”, „a kifejezés szabadsága”, az „intellektuális őszinteség” támogatása (bármit is jelentsen ez utóbbi, homályosan megfogalmazott célkitűzés).
Közhelynek számít, hogy a hazai oktatásügynek szinte minden vonatkozásban átfogó reformra van szüksége, amihez persze a tervezetben megjelenő, de az oktatásban egyelőre csak szólamok szintjén létező célok gyakorlati megvalósítása is nélkülözhetetlen lenne. Egyelőre azonban igencsak távol állunk attól, hogy önálló gondolkodásra nevelje a gyerekeket az a rendszer, amely minden tantárgyból hatalmas információhegyeket rak eléjük napi hét órán keresztül, hogy gyorsan megemésszék, aztán másnap „visszaköpködjék”, és pár hét múlva el is felejtsék. De szerepel olyasmi is a tervezetben, aminek talán kézzelfoghatóan pozitív hozadéka lehet.
Megtiltanák a diákoknak, hogy órán mobilozhassanak, ami jogosnak tűnik, hiszen lassan mindenkinek – az elemistáktól az érettségizőkig – a „harmadik kezévé” vált az okostelefonja, annyira összenőtt vele. Mobiloznak hajnaltól késő éjszakáig: otthon, a buszon, evés közben, az illemhelyen, a moziban és természetesen sok helyen az iskolában. Lefilmezik órán a pedagógust, lefényképezik a táblára írottakat, mert így könnyebb rögzíteni a leckét, puskát küldenek egymásnak a Facebookon dolgozatírás közben, stb. A felhasználót az internet végtelen világába beszabadító okostelefon használata legalább annyira rabságban tart, mint amennyire szabaddá tesz. És paradox módon csak esetenként használja fel kreatívan az előnyöket az internet, a virtuális világ rabjává vált gyermek. Kérdés, hogy egyáltalán mennyire tud vagy kénytelen (szellemileg is) önállósulni, ha minden pillanatban „telefonos segítséghez” nyúlhat?
Az, hogy szándék szintjén önálló gondolkodásra akarja ösztönözni a gyereket a tervezet, dicséretes. Az is, hogy órán nem használhatna telefont, így talán-talán olyasmire is felkapná a fejét, amit az állandó facebookozás miatt észre sem vesz. Persze pusztán attól, hogy nem szabad majd órán mobiloznia, nem fog önállóbban, kritikusabban, kreatívabban gondolkozni.
Ehhez alapjaiban kellene megváltoznia az oktatási rendszernek, és valódi segítséget kéne nyújtania a diáknak. Nem a nyilvánvaló dolgok bonyolult szabályozására, lepedőnyi dokumentumokra, egyszer használatos, elfelejthető információhegyekre van szükség. Hanem nap mint nap megtapasztalható, életszerű, később is felhasználható segítségre.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!