Hirdetés

IMF-es „gyógyír"

Orvost hívjál, ha baj van, én segítek minden bajban – hangzik Gryllus Vilmos népszerű gyerekdala.

Rostás Szabolcs

2013. november 05., 14:592013. november 05., 14:59

Románia 2008-ban – részben a világgazdasági válság, részben a \'89 óta tartó kudarcos gazdaságpolitika hatására – nagy bajba került, és a csőd szélére sodródott országok „háziorvosához”, a Nemzetközi Valutaalaphoz fordult gyógyírért. A kezelést annak rendje és módja szerint meg is kapta: a 20 milliárd eurós hitelmegállapodás fejében Bukarest példa nélküli megszorító intézkedéseket foganatosított az IMF nyomására, béreket faragott és adókat emelt, nekilátott az állami vállalatok privatizációjának, úgyhogy a román kormányok gazdasági-pénzügyi programját jó ideje a nemzetközi pénzintézet washingtoni székházában szövegezik. Az eredmény: nemzetközi biztonsági háló helyett Románia a többi „beteg” országhoz hasonlóan az IMF túszává vált, amelynek beleegyezése nélkül nagyobb horderejű lépést képtelen megtenni – lásd a húsipari áfacsökkentés megtorpedózását –, az idei évre vonatkozó gazdasági előrejelzések pedig csak a tavalyi katasztrofális mutatókhoz képest tűnnek biztatónak. Nem csoda, hiszen a Valutaalap más országok esetében is bebizonyította, nincs csodareceptje a válságkezelésre, számos műhibát vétett, Görögország esetében például rengeteget hibázott,rosszul mérte fel a helyzetet, emiatt félrekezelte a hellénkrízist.

Egyre többen kezdik ezt belátni a román politikusok közül is. Nem véletlen, hogy Crin Antonescu hátránynak, szerencsétlen állapotnak nevezte, hogy Romániát hitelmegállapodás köti az IMF-hez, emiatt ugyanis az országnak nincs lehetõsége igazi gazdaságpolitikát folytatni. „Gazdaságilag akkor leszünk sikeresek, amikor a kölcsönt visszafizetve elmondjuk: köszönjük, Valutaalap, remélhetőleg nem keresünk többet. Olyan ez, mint az orvosnál: miután meggyógyulsz, többé látni sem akarod” – fogalmazott a szenátus elnöke, akinek felismerése koalíciós vitát robbantott ki az IMF szerepéről. Ebből még nem következik, hogy Bukarest – Budapest mintájára – egyhamar megszakítja kapcsolatát az IMF-fel, ám már az is óriási lépés lenne, ha rájönne, hogy jobb nélküle, mint vele.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés