2009. május 25., 10:062009. május 25., 10:06
A folyóparti és aluljáróbeli kisebb-nagyobb kupacok kerülgetéséhez már hozzászoktunk, meg sem lepődünk rajtuk. Akkor viszont, ha egy nyilvános telefonfülke padlójáról, netán plafonjáról kacsint vissza egy színes hurka, már felkapjuk a fejünket. Hamar rá kell eszmélnünk ilyenkor, hogy az illetőnek nemcsak kultúrája nem volt, de vécépapírja sem. Erről tökéletesen árulkodik az üvegablakon hagyott, kakitenyérnek nevezett, posztmodern alkotás. Elemezni nem érdemes és nem is gusztusos az ilyet, inkább vegyünk mobilt, de azt se hordjuk a farzsebünkben, nehogy baleset érje. Falun más, ott az embereknek még egy kicsivel több agytekervényük maradt, mint a tyúknak, így nem csinálnak az udvar közepére. Józsi bácsinak és Piri néninek is megvan a maga hangulatos árnyékszéke. A falait nagyanyáról unokára öröklődő versikés falvédő takarja, a karfán ott pihennek a tavaly nyomott országos lapok. Itt élvezet üldögélni, darázsdöngicsélésre és kakaskukorékolásra lehet lazulni, szinte minden görcsös beidegződés elillan. Ám ha mégse menne valami, akkor Pista bácsi háromszor guggolós borából kell bevenni egy nagyobb vizespohárral, és az rögtön meg is hozza az ihletet. Vérré válik – ahogy mifelénk mondogatják, ám, ha azzá nem is, szorult helyzetéből biztosan kisegíti az embert. Felül kell vizsgálni az illemhelyeket és az illemtanokat is, mert eléggé elavult már mindkettő. Már nem dívik az sem, hogy a természetben, kiránduláskor, minden bokor alá le lehet guggolni pár perc erejéig, mert ha majd a másik szalonnát szeretne ott pirítgatni nyárson, netán egy pásztorórát megejteni, kínos meglepetés érheti. Különösen mostanában veszélyesek ezek a magánakciók, hiszen már hetek óta egy csepp eső sem esett az alföldön, és a kis csomagokat nincs, mi elmossa. Legyünk hát tekintettel embertársainkra, és hagyjuk otthon a meglepetéseket, és próbáljuk civilizáltan használni mind a nyilvános, mind pedig a zöldvécéket.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok