2009. február 06., 11:252009. február 06., 11:25
Azért is, mert mindvégig úgy éreztem, igaz ügyet képviselnek a román diplomaták. A Kígyók szigete körüli kontinentális talapzat ügye ugyanis a kommunista államosításokkal rokon ügy. Akkor ajándékozta Románia a Szovjetuniónak a Kígyók szigetét, amikor a román kommunisták moszkvai tanácsra a hazai magánvagyont államosították. El tudjuk képzelni, hogyan alakultak az akkori tulajdonviszonyok. Moszkvában eldöntötték, hogy a szigetre katonai lokátorállomást építenek, mert az stratégiailag fontos helyen fekszik, Románia pedig „önként” átadta a területet. Az efféle „önkéntes adományok” némelyikét még a román bíróságok is visszaszolgáltatták az egykori tulajdonosnak a restitúciós folyamat során. A Kígyók szigetének a visszaszolgáltatása azonban most fel sem merülhetett. Ez csak a határok megváltoztatásával lett volna lehetséges. Most az volt a kérdés, hogy a Szovjetunió utódállamaként Ukrajna a sziget birtoklása okán igényt tarthat-e egy olyan tengerfelületre is, amely alatt hatalmas mennyiségű földgázt és kőolajat mutattak ki a szakemberek. Azt kellett megválaszolni tehát, hogy jár-e nekem a kastélypark is, ha a kastélyt már elvettem. No persze, nem lehet szem elől téveszteni a kérdés gazdasági vonatkozásait. Ukrajnának jobban kellett a fekete- tengeri gáz, mint Romániának. Kijev minden év elején kíméletlen harcot vív Oroszországgal a túléléséhez szükséges gáz megszerzéséért. Energetikailag kiszolgáltatott Moszkvának. Románia a fekete-tengeri tartalékok nélkül is majdnem önellátó. Gázfelhasználásának kétharmad részét maga hozza a felszínre. A tengerfenék alatt fekvő gázmezők azonban biztonságot adnak. Leszakítják az országot az orosz pórázról. Csak az a kérdés: érezhetjük-e ezt a majdani gázszámlánkon? Számíthatunk-e arra, hogy az ország valamennyi polgára haszonélvezője lesz a gyarapodásnak? A kormányzat felelőssége, hogy a haszonból ne csak a gyanús körülmények között szerződő cégek részesüljenek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok