Huszárok a sós vízben

A leglényegesebb változást talán a bányászati technológia adja. A 20. századig kúp, gúla vagy afféle csűr alakú üregekben folyt a só kitermelése. A bányászok kézi erővel törték fel a sót és mélyítették az üreget. A mélyből lovakkal hajtott csigás köteles szerkezettel emelték ki a sót. Csak a 20. század második felétől gépiesítették a folyamatokat. A gépi kitermelés immár széles, magas folyosószerű üregeket, járatokat hagyott maga után a sóhegyben, e járatokból pedig utak vezetnek a felszínre, amelyeken teherjárművek hozzák a felszínre a sót. A tordai sóbányában a hagyományos, régi bányászat, a parajdiban pedig a modern bányászat üregeit láthattuk, vehettük szemügyre turistaként 2025 májusáig. És nemcsak láthattuk, hanem élvezhettük is mindazt, amit ezek az üregek nyújtanak látványban, élményben, gyógyulásban.

Kicsit úgy állunk a történtek előtt, mint egy családtag sírjánál, akit évtizedekkel ezelőtt figyelmeztettek az orvosok, hogy ha nem változtat az életmódján, bármikor bekövetkezhet a hirtelen halál. Érezzük, hogy valami visszafordíthatatlan történt. Semmi nem lesz már úgy, mint korábban volt. A parajdiak kollektív emlékezetében örök viszonyítási pont marad a bánya elárasztása. Ha évtizedek múlva bármit el kell helyezni az időben, azt fogják majd mondani, hogy az még a bánya elárasztása előtt történt.

És igen, a dolgok összefüggnek. Az orvosi utasításokra fittyet hányó hozzátartozó csak a saját életével játszik. Ha egy ország kormányzata, közigazgatása, politikai osztálya felelőtlen, annak egész régiók, generációk, társadalmi osztályok, nemzeti közösségek lehetnek a kárvallottjai. Székelyföldön, Erdélyben sokan gondolják, hogy nem történt volna meg a tragédia, ha a parajdi sóbánya fölött a helyi közösség rendelkezik. Nem így alakult volna a történet, ha a bánya nem egy láthatatlan, elérhetetlen, befolyásolhatatlan állami nagyvállalat távoli részlege, hanem a helyi közösség büszkesége.

Nem kell föltétlenül magyarellenességet látnunk abban, hogy nem törődtek Parajddal, mert nem törődnek Bukaresttel sem. Évtizedek óta korong alakú vörös táblákkal vannak megjelölve a főváros földrengésveszélyes épületei. Mindenki tudja: ezek fognak elsőkként összeomlani, ha jön egy nagyerejű földrengés. A földrengés pedig közeledik. Ezt tényként kezelik a kutatók. Csak az erdélyi származású főpolgármester, Nicușor Dan és az erdélyi fejlesztési miniszter, Cseke Attila mozgatták meg az állóvizet ebben a kérdésben pár éve, de továbbra is épületek százain díszeleg a vörös korong. Ha most jönne egy földrengés, ugyanúgy sajnálkozna, de vonogatná a vállát mindenki, mint Parajd ügyében.

Románia ugyanis nem a távlatos gondolkozásról, a tervezésről, és a tervek időben történő megvalósításáról híres. Itt állandó életérzés, hogy minden késésben van, a közigazgatás, a politika, és általában az egész élet egy nagy válságkezelés; versenyfutás a folyton lejáró határidőkkel, reménytelen kísérlet a költségvetésben nyíló rések betömködésére.

Míg Budapesten ezekben a napokban a 2026-os költségvetés vitája zajlik az Országgyűlésben, Bukarestben az a kérdés: miként sikerül elmagyarázni az Európai Bizottságnak, hogy az éppen ma lejáró határidő előtt nem születtek meg azok a jogszabályok, amelyek feltételei, sarokkövei voltak a Helyreállítási Tervben Romániának ítélt támogatás és hitel folyósításának. A jövő évi költségvetés? Majd karácsony és újév között. Vagy januárban, februárban. Nem is lehetne most foglalkozni vele: előbb ki kell deríteni, hogy Brüsszelben elnézik-e az el nem végzett házi feladatot.

A román állam, a román közigazgatás állandóan adós marad. Brüsszel felé is, a román állampolgárok felé. És persze, ennek megfelelően az állampolgárok egy része adós is az állam felé.

A politikai osztály eddig jobbára a szóvirágokban mutatta meg magát, és most már azt is reményforrásnak kell tekintenünk, hogy az államfői tisztséget egy hete betöltő Nicușor Dan látványosan nem a szavak embere. A szerdai sajtótájékoztatóján csak a tájékoztatási készségét sikerült nyilvánvalóvá tennie. Sokszor kínosan hosszan kellett keresgélnie a megfelelő szót. Nem is mindig sikerült megtalálnia. Matematikusként azonban az egzakt tudományok embere. Bízzunk benne, hogy megvan a képessége, az emberi tartása és az elszántsága is ahhoz, hogy egyértelmű, tiszta viszonyokat teremtsen Romániában. Olyanokat, amelyek között az erdélyi magyar közösség is otthonának érezheti az országot.

A parajdi bányából kifolyó víz nem sodorta huszárok holttestét a felszínre, de felerősítette a történelmi csalódás érzését.