2009. január 08., 10:442009. január 08., 10:44
Percek alatt telnek az órák, csodálkozva nézi ez a magára nem hallgató ember, hogy mindjárt öt óra. Megfordul a játék, most már azért kezd el olvasni, nehogy elaludjon, egy óra múlva kelni kell! Az idő azonban lelassul, két perc alatt le tudna zajlani a százéves háború, hat órakor már az összes elolvasott szó között keresgéli saját gondolatát, ami a kávékészítés műveletén alapszik. Itt elkezdődik az a folyamat, amikor az ember elkezdi szidni magát. Nógatja a lábait, ráncigálja a ruháit. Megnyugtató „mást” hibáztatni a kialakult helyzetért. Közben egyre távolibbnak tűnik a valóság, beköti a cipőjét, utána kifűzi és lehúzza, aztán értetlenül ül, és nézi a lábait. A fejében zümmögő gondolatszálak egyikébe görcsösen belekapaszkodik, folyamatosan járatja annak kerekeit. Ez az elcsípett gondolat éppen arról szól, hogy vajon életveszélyes-e neki ilyen állapotban kimenni az utcára. Szerencsésen elkezd nyúlni a szál, majd belekapaszkodik a „nézz szét az úton”, meg a „ne ülj le a buszon” tekervényekbe. A kinn uralkodó mínusz 10 fok azért helyrezökkenti a lassan zombiként viselkedő embert, aki a bundasapkás, földig érő, paplanhoz hasonlító nejlonkabátot viselő nénit is üdébbnek látja, mint saját magát ebben a percben. Egy ideig elszórakozik azon, hogy nagyon lassan ereszti ki a levegőt a száján, az felszalad a szemüvege alatt, és pár másodpercre behomályosodik. De a természetellenes légzéstől és a folyamatos kancsalítástól émelygést kezd érezni a gyomrában, így hamarosan abbahagyja az éltetni akaró, haldoklást kifejtő játékot, ami nem is baj, mert közben megérkezik a busz. Elhasznált, de legalább melegebb levegő van a buszon, ami befagyott ablakaival olyan tompa nyomást gyakorol még az éber emberek fejére is, hogy az egész jármű egy mozgó gőzfürdőhöz hasonlít, ami kihűlt ugyan, de a langyos, nehéz gőz beszorult. Rohanva száll le az ember a buszról, még öt perc a csípős hidegben, aztán végre az épületben van. Soha nem örült még ennyire annak, hogy az elkövetkező 8 órában a munkahelyén kell ücsörögnie, biztonságban.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok