A jelek szerint a most kezdődő tanév végére a gyerekek három nappal okosabbak lesznek: feltehetőleg a minden perc drága elvet követve, a megszokott szeptember 15-ből lecsíptek három napot, hogy inkább a heti menetrendet kövessék.
2016. szeptember 11., 19:142016. szeptember 11., 19:14
S ha menetrendet mondtam, akkor meg kell ismételnem, mert természetesen az idén is nagyon nagy azoknak az iskoláknak a száma, amelyek nem kaptak zöld utat a helyi közegészségügyi ellenőröktől. Pontosan nem tudnám megmondani, mikor is kezdődött ez a tanév eleji hercehurca a padok, táblák állapota, az árnyékszékek kényelme és tisztasága körül, de arra emlékszem, hogy körülbelül a 90-es évek közepéig az osztályfőnökök összehívták a szülőket, és közös erővel fogadóképessé varázsolták a termeket, az illemhelyeket pedig a folyosókkal és lépcsőházakkal együtt a takarítószemélyzet tette rendbe.
Senki nem lázongott a szeptemberi közös takarításért, mert a saját gyerekeik számára csinálták, ráadásul aránylag kellemes közösségformáló akció is volt. Aztán az egyik miniszternek eszébe jutott, hogy ez a tanévben egyszeri közös munka a korrupció legalább olyan melegágya, mint az érettségi dolgozatok javítása közbeni kávéivás. És kiiktatták az iskolai tevékenységekből a szülőket, nehogy valaki becsempésszen egy-egy ingyenseprűt az osztályba. Ettől ugyan nem lettek jobb záróvizsga-eredmények, az viszont egyre inkább piszkálta a szülők és gyerekek nyári kedélyállapotát, hogy évről évre bizonyos tantárgyakból eszméletlen mennyiségű feladatot adtak elvégzésre.
Érdekes módon épp azok a tanárok, akiknek évközben nem mindig jutott ideje megtartani az órákat, mert különböző kisebb-nagyobb körű szájtépéseken vettek részt, ahol a főtéma a gyerekek tehermentesítése volt. Vagy a felsőbb szervek által igényelt iratcsomók összegyűjtésén ügyködtek. Tavaly ilyenkor találkoztam egy tanárrá lett volt tanítványommal, aki erről az állandóan növekvő papírmennyiségről panaszkodott. Azt tanácsoltam neki, hogy lehet nemet is mondani, nem kell minden eszementséget buzgón teljesíteni.
A napokban megint összefutottunk, és boldogan újságolta, hogy igyekezett a tanácsomat megfogadni. A betanultatásról, biflázásról, az egyéni példa erejéről nem is beszéltünk, mert közös a véleményünk. De arról igen, hogy él és virul az a hazai mondás, miszerint a holtak földdel, az élők papírral takaróznak. Pedig jobb volna tudással, hozzáértéssel és a gyerekek iránti tisztelettel kiállni, többet érne, mint a háromnapos ráadás.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
szóljon hozzá!