2008. december 17., 11:412008. december 17., 11:41
Azt hiszem, nagyjából ugyanakkora hiúság lenne azt hinni, hogy minden ismerőst kedve szerint tudunk megajándékozni, mint megfésülködni zuhanó liftben. Nemrég ellátogattam egy bevásárlóközpontba, és akaratlanul leragadtam a játékrészlegen. Nem mintha nem tudtam volna leküzdeni a bennem lakozó kisgyerek csodálkozó rajongását, de az ott látott egyes darabok groteszksége mégis csodálatraméltó volt.
Műanyag gitárok, amelyek puszta érintésre eszeveszett szólóba kezdenek, elvarrt plüssállatok és olyan játék babák, amelyektől én is megijednék. Torz arcok. Gonosz tekintetek. (Persze nekem már az is fura volt, mikor először kezdték el reklámozni a játék bébit, amelyik kakál.) Tulajdonképpen szórakoztat a játékgyártó cégek (gondolok itt elsősorban a távolkeletiekre) perverzsége. Mégis furcsa, ha egy ízléstelenül rózsaszín maci a hasán lévő szívecske érintésére basszus hangon kezdi el üvöltözni, hogy „I love you!”, vagy ha az ordító arcú indián harcos szemen lő a kis műanyag dárdájával, amikor megpróbálod levenni a polcról.
Sráckoromban volt egy bohócfigurám. Valójában nem szerettem. A szemeit úgy sikerült felfesteni, hogy egy halott szemeire emlékeztettek. Így aztán anyám rendszeresen leszidott, ha cipősdobozba téve elástam a kertben, és kis keresztet helyeztem el a parányi hanton. Szerettem a karácsony esti istentiszteletet, mert hatalmas karácsonyfa várt a templomban (mert ugye oda mindig hamarabb érkezett a Jézuska), és sötétben kellett hazamenni. Meg aztán az úton odafelé ilyeneket lehetett hallani a nagyszülőktől, hogy „Viselkedj rendesen, mert ha beszélgetsz a templomban, a pap bácsi hozzád vágja a zsoltáros könyvet”.
Ezt mulatságosnak találtam. És persze mire hazaértünk, a Jézuska már meghozta a karácsonyfát meg az ajándékot. Már nem ilyen egyszerű. A Jézuska csak a kisgyerekekhez jár, én pedig mehetek beszerezni az ajándékokat. A harmincassal.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok