Ez is az átkos örökség erősen kitartó része: a kultúrának még a tanügynél és egészségügynél is hangsúlyozottabb sutba dobása. Ha lehet fokozni egy nevet, akkor igazán azt mondanám, hogy Hamupipőkébb minden Hamupipőkénél.
2016. szeptember 13., 19:102016. szeptember 13., 19:10
Már a hetvenes évek vége felé elkezdték rebesgetni, hogy a kultúra csak viszi a pénzt, és tulajdonképpen nem hoz semmit a konyhára, ez ellen tenni kellene. A nyolcvanas évek elejére sikerült is kitalálni például azt a szörnyűséget, hogy a színészek, akik ugyebár a rendes dolgozó emberektől eltérően este kezdik el mesterségüket gyakorolni, reggel későn kelnek, ki tudja, mivel ütik el a nap nagy részét, úgyhogy próbáljanak meg nemcsak előállni ilyen-olyan igényekkel, hanem hozni is a házhoz: termeljenek valami kézzel foghatót, elég a sok üres szóból. Jó, de mit „termeljenek”?!
A válasz nem váratott soká magára, valószínűleg készen állt a farzsebben: kézműves termékeket. Lehet horgolás, kötés, kosárfonás, fafaragás, korongozás, de csináljanak már valamit, mert sok volt a semmittevés. Megoldották: az ilyen irányú népművészeti boltokból felvásároltak különböző tárgyakat, és a színházak előcsarnokában kvázi kiállításként árulták. A nézők pedig vásároltak a tárgyakból, ki-ki igénye és pénztárcája szerint. 1990 után sem lett elkényeztetett vitrinbaba a kultúra, de a pályázati és a szponzori lehetőségek mégiscsak kihúzták a kátyúból. Nem tudom, mi történhetett mostanában, de nemrég hallottam egy olyan javaslatot, amitől borsózni kezdett a hátam: mintha még a kötelező kézimunkázásnál is agyamentebb ötlet lenne.
Talán a veszett fejsze nyeleként fennforgó Brâncuși-szobor megvásárlása miatt pattanhatott ki ez az ötlet, de a szaktárca egyik illetékese előállt azzal, hogy az egyre gyakoribb és egyre nagyobb szabású lagzikban minden adag árából egy lejt vagy legalább ötven banit a kultúra „perselyébe” kellene dobni. Jött aztán egy összeadási bűvészmutatvány, az eredményül kapott tetemes összeget pedig meghagyták a levegőben lebegni. Hadd gondolkozzék szabadon rajta mindenki, akit illet.
Most itt tartunk. Szeretném leszögezni, semmi bajom a rongyrázó lagzikkal, mindenki úgy tesz, ahogy jólesik. De azért ne jusson már odáig egy huszonegyedik századi EU-tagállam, hogy kulturális életét a dajdajozó hacacárék asztalairól lehulló morzsákból kelljen összecsipegetnie, mint holmi szerencsétlen, kisemmizett Hamupipőkének!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!