2009. szeptember 23., 11:472009. szeptember 23., 11:47
A legnagyobb gondot azonban mégsem a politikai adok-kapok jelenti. Az egyik alapvető probléma a történelem oktatása, az a dogmatikus, a valósággal köszönő viszonyban sem lévő fantomtörténelem, amelyet már az iskolában belenevelnek a román gyerekekbe, és amely szerint a románok több mint kétezer éves, dicsőséges múlttal rendelkeznek a mai Románia területén, miközben a magyarok elnyomó, barbár idegenek.
Ennek folyománya az, hogy sokan hajlamosak elhinni: a románok – függetlenül attól, hogy Mihály vajdáról vagy Guşă tábornokról van szó – csak hősök lehetnek, főleg az a történelmi személyiség, akit valamilyen ok miatt a magyarok bírálnak. Az már mellékes, hogy valójában mit követett el. Ezért nem szabad kizárólag etnikai színezetű ügyet fabrikálni a történetből, hanem minél szélesebb körben, a Ceauşescu-korban sulykolt fasiszta eszmékkel szemben álló román politikusok, újságírók és értelmiségiek bevonásával kell pellengérre állítani a Guşă emlékét ápoló szervezetet.
A másik csapásirány a forradalom eseményeinek feltárására irányuló törekvések felkarolása, az ellenérdekelt felek által gyártott mítoszok lerombolása, illetve a történelemoktatás módosítása kell hogy legyen. De ez a nehezebb út. Hiszen az RMDSZ-nek még azt sem sikerült elérnie, hogy a magyar diákok magyarul tanulhassák a történelmet és a földrajzot.
Az út ebben az irányban is a befolyásos, a tényeket tisztelő, az áltörténelem oktatásának káros mivoltát belátó román értelmiségiek megnyerésén keresztül vezet. Mert minden év, amíg a jelenlegi, hamis alapokon nyugvó nemzettudatot gerjesztő mítoszokat oktatják történelem címen, újabb követ jelent egy-egy, Guşához hasonló tömeggyilkos pribék szobrának talapzatában.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.