2009. június 02., 12:232009. június 02., 12:23
Akkor viszont már az ajtón dörömböl a szomszéd, korán kelő bácsika, jó reggelt, mondja, valahonnan jön a víz. Magam is látom – válaszolnám éppen, de amint kilépek a folyosóra, hidegzuhany ébreszt fel végleg – a szó szoros értelmében, és méghozzá nem is máshonnan, mint a lépcsőházi villanykörtéről csorog a tiszta, jéghideg víz a nyakamba. A fölöttünk lévő lakásban történt valami, világosít fel a szomszéd. Nohát, mégis mi? – kérdem naivan, de kiderül, senki nem tudja: az ajtó zárva, bemenni nem lehet.
Nosza, szóljunk a lépcsőházfelelősnek (boldogabb időkben házmester), mondom, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, s bármire megesküszöm, tényleg annak tűnt. Ő azonban szintén nincs otthon, a telefonszámát pedig egyikünk sem tudja. Mire visszamegyek a lakásba, világossá válik előttem, milyen elvarázsolt ötlet volt a kávésbögre: itt bizony nem egy, de száz hozzá hasonló is kevés lenne, hogy segítsen a bajon.
A falakon folyik a víz, a szellőzőből sugárban lövell. Kedvesem félig nyitott szemmel rángatja kifelé a kábeleket a konnektorokból, menti a számítógépet, a kameráját, az LCD-monitorját. Mentőötlet: el kell zárni a főcsapot. Mikor kétségbeesésemben egyedül kezdem a pincébe vezető csapóajtót rángatni – persze sikertelenül –, a földszinten lakónak megesik a szíve rajtam, lemászik, megragadja a fogantyút, s blazírtan kidobja a folyosóra.
A kezében maradt az a százéves ócskavas. Mint kiderül, tulajdonképpen ő az egyetlen a lépcsőházban, aki tudja a házmester telefonszámát, a házmester pedig az egyetlen, aki ismeri a felettünk lévő lakás tulajdonosáét. A zuhogó vizet odabent elzárják, a tulajjal kezet rázunk – sosem találkoztunk még. A lakásunkban úszva jutok el a konyháig némi kávéért. Csengetnek. Az épp alattunk lakó fiatal lány az, náluk is beázott a plafon, de csak most ébredt fel. Bemutatkozunk egymásnak, kávéval kínálnám, ha nem ittuk volna meg mindet. Mérleg: 1 elúszott lakás, 7 új ismerős a lépcsőházban. Közvetlen szomszédaim.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok