VEZÉRCIKK – Csaknem négy évtizeddel ezelőtt még 16 csapatos labdarúgó-világbajnokságot rendeztek Argentínában – 2026-ban éppen ennyi válogatottal bővül a jelenlegi 32-ről 48 fősre a világ egyik legnépszerűbb eseményének főszereplői köre.
2017. január 12., 07:482017. január 12., 07:48
A minap meghozott döntés természetesen megosztja a futballtársadalmat: a „kicsik” szökdösve tapsolnak, míg a jelenlegi elithez tartozó futballnemzetek, illetve a sztárokat „futtató” európai élklubok képviselői sportpolitikai populizmust emlegetnek keserű szájízzel.
Tény, hogy Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség tavaly megválasztott vezetője vb-létszámbővítést ígérve nyerte el a FIFA elnöki tisztségét. A sok szavazatot hozó elképzelés még 40 csapatos tornáról szólt, azaz az olasz–svájci jogász még egy jókora lapáttal rátett az ígéret beváltásakor. Infantinóék a 48-as létszám kihirdetése után is a foci további népszerűsítésével, hódításával, illetve a gyarapodó gazdasági haszonnal magyarázták a döntés szükségességét, ezek pedig olyan érvek, amelyekkel nehéz vitatkozni. Hiszen a labdarúgás világa óriásit változott az 1978-as, 16 csapatos vb óta, de már-már az is a ködös múltba vész, amikor 1998-ban Franciaországban először mérkőzött meg 32 válogatott a négyévente megrendezett csúcseseményen.
A bővítés ellenzőinek legfőbb érve a színvonal romlása maradt, mivel a lebonyolítást (16 háromcsapatos csoport, amelyekből a legjobb két helyezett a 32 fős kieséses szakaszba jut) úgy oldják meg, hogy a győztes csakúgy hét meccset vív, mint eddig, és a tervek szerint a vb időtartama sem nő számottevően. Leginkább az európai klubcsapatok képviselői berzenkednek – azok, akik mindent megtesznek, hogy a hihetetlen pénzösszegek által rángatott bábfociviláguk alárendeltjévé tegyék a nemzeti válogatottakat. Mert nekik az az érdekük, hogy a kiváló játékosokkal teletűzdelt klubcsapatuk minél többet haknizzon egy milliókat hozó nyári ázsiai turnén, és nem az, hogy nagyágyúik minél többször képviseljék nemzetüket a legmagasabb szinten is.
A 2016-os franciaországi Európa-bajnokság – amelyen a korábbinál nyolccal több, 24 csapat vett részt – bebizonyította, hogy a lelkes „kiscsapatok” igenis fel tudják venni a versenyt a klubcsillogásba belefáradt sztárok alkotta nagyokkal. Egy vb ugyanakkor más szintet jelent, hiszen a futballpolitika ez esetben régóta „elnézőbb” a labdarúgás tekintetében elmaradottabb kontinensek képviselőivel szemben. Így hát miért kellene temetni a futballt azért, mert 2026-ra már mondjuk Jordánia, Üzbegisztán, Burkina Faso vagy Etiópia (mind közel álltak ahhoz, hogy már a 2014-es vb-re kijussanak) is kiharcolhatja a szereplés jogát?! No meg Magyarország és Románia.
Persze a FIFA is bevételnövelés reményében viszi 2022-ben Katarba a vb-t, négy évvel később pedig több száz milliós pluszhasznot hozhat számára a több milliárd dollárt mozgató vb-piac bővítése. Ám a világbajnokság esetében a „járulékos”, a hétköznapi emberek szintjén megnyilvánuló nyereség is óriási – ezt mi is megtapasztalhattuk tavaly, amikor a magyar válogatott (a létszámbővítésnek köszönhetően is) hosszú idő után Európa-bajnokságon szerepelhetett, mégpedig kiválóan. Csodálatos érzés volt mindezt végigszurkolni – hát akkor miért ne adasson meg ez az üzbég vagy az etióp drukkernek is?! Hiszen a négyévente megtartott fociünnep minél színesebb, annál egyetemesebb, annál inkább megfelel a sportok felett álló olimpiai mozgalom igaz eszméinek.
A kétkedők pedig fejükbe véshetik: a szabályok nem változtak, játszani, focizni kell, a legjobb pedig világbajnok lesz. Épp csak annyi a változás, hogy 32 csapat helyett 48 tér haza győztesként.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!