2009. május 13., 11:022009. május 13., 11:02
Önkéntelenül is felteszi az ember a kérdést: melyik 81 éves öregember éli makkegészségesen az életét manapság. Vajon Stănculescu generációjából hányan vannak, akiknek ne lenne szükséges hasonló orvosi vizsgálatok, műtétek elvégzése. És feltevődik a kérdés, vajon hányan vannak közülük, akiknek van lehetőségük, elszántságuk egészségük helyreállítására. Lám, az 1989-es temesvári vérengzéseket elrendelő tábornoknak van pénze, van akarata, van lehetősége erre. Mi több, már nemcsak a szabad akarata, a bíróság döntése is arra kötelezi, hogy vigyázzon az egészségére. Ez az elfoglaltsága ugyanis az ürügy arra, hogy kikerült a börtön falai közül.
És ha az emberiesség szempontjait nézzük, hát nem szabad sajnálni Stănculescutól az egészséget. Még akkor sem, ha a ’89-es tűzparancs nyomán temesváriak százai fizettek az életükkel, az egészségükkel. Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata is az alapjogok közé sorolja az egészség biztosítását. Mégis feltevődik a kérdés: a náci bűntettek elkövetői közül hányan szabadultak a megromlott egészségi állapotuk okán egy év után a börtönükből? Hányaknak adatott meg, hogy rokonszenvező újságírók tucatja várja őket a börtönkapuban. Pedig hát az ő bűneik ugyanúgy az emberiesség ellen elkövetett bűnök voltak. Nyugat-Európa szigorúan járt el a bűnöseivel szemben, Kelet-Európa irgalmat mutat irántuk.
Az agg tábornok egyéves kimenője talán ismét azt jelzi, az igazságszolgáltatás terén nem sikerült csatlakoznunk a civilizált Európához. És nemcsak a büntető törvénykönyv, a perrendtartási törvénykönyv Brüsszel által követelt kiigazításával vagyunk adósak, hanem a bírói ítélkezés következetességével is. Márpedig csak a pontosan fogalmazó törvények, és ezek szigorú betartása, az ezek szerinti következetes törvényszéki ítélkezés vezethet el hosszú távon oda, hogy a román állampolgárok is bizakodóan forduljanak a bírósághoz, ha peres ügyük akad.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok