2009. június 19., 12:162009. június 19., 12:16
Legutóbb Budapesten átértelmezett egy picit, és ha már arra járt, nem hagyta ki a számos ideológiai-politikai vita homlokterébe került budai turulszobrot sem, amelynek egy műkezet rakott a csőrébe. Most nem térnék ki a kompozícióval összekapcsolható képzettársításokra, legyen elég annyi, hogy ez egyenértékű azzal, mintha jómagam csak azért utaznék el Londonba, hogy a Trafalgar téren egy méretes kotont húzzak Nelson admirális szobrának a fejére, majd lemászva kalapozni kezdenék a téren összegyűlt közönség előtt, hogy tessen már támogatni némi apróval a kortárs magyar művészetet.
Kíváncsi vagyok, hány percen belül gyűjtene be a rendőrség, hogy feljelentést tegyen ellenem nemzeti jelkép meggyalázásának tényálladéka miatt. Merthogy Liane Lane ezt megúszta: ugyan a kiérkező rendőrök igazoltatták, de aztán békén is hagyták, merthogy végül is a szoborban nem esett kár. Persze manapság a művészet meglehetősen tág fogalommá vált, és sok minden belefér – de maradjunk annyiban, hogy e sorok szerzője szerint más nemzet jelképeinek… khm, átértelmezése nem kulturált dolog, még akkor sem, ha ezt az általa amúgy kedvelt alternatív, posztmodern körökben nagyon kúlnak is tartják.
Hanem ami erre válaszul történt, az aztán végképp értelmezhetetlen civilizált ember számára: valakik válaszul disznólábakat raktak a Duna-parti holokauszt-emlékmű fémcipőibe, amelyeket a ’44-ben a folyóba lőtt zsidók emlékére helyeztek el a rakparton. Ami azt jelenti, hogy a „válaszcsapás” értelmi szerzői mentális fixációban szenvednek, azaz mindenről ugyanaz jut eszükbe: ha a hetes buszon a lábukra lépnek, akkor is zsidózni kezdenek, ha meg egy hígagyú angol műkezet rak a turul csőrébe, ahelyett, hogy kerecsensólyom-guanóval kennék be a brit nagykövetség kerítését, a holokauszt-emlékműbe rondítanak bele.
A két akció közé nem lehet egyenlőségjelet tenni: Liane Lane egyszerűen ostoba, a csülökkommandó tagjai viszont aljas véglények, akik egy fokkal sem jobbak, mint azok a szlovák nácik, akik felgyújtották a felvidéki Attila fejedelemszobrot, és akikkel közösen megérdemelnék, hogy egy ólba zárják őket. Ott aztán válogathatnának a disznólábak közül.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok