2009. június 16., 00:552009. június 16., 00:55
Nem tudni, hogy azért, mert a kerítések mögött árgus szemekkel figyelt egy megtermett blöki, esetleg nagymama, vagy már megjárták páran, és társaik hibájából tanulva, nem próbálkoznak a gyomorerősítő eledellel. Állítólag a szilágysági gombászok értik a dolgukat, mert anno, az átkos idején, komoly gombabegyűjtő telephelyek voltak arrafelé, a lakosságot pedig kiképezték a kalaposok minden alfajából. Lehet, minden ház nagyszobájában van egy gombahatározó nagykódex, és este, az éjjeli ima előtt azt olvasgatja a család apraja-nagyja. Nem tudni, de annyi bizonyos, hogy szinte minden falusi porta előtt van eladó vargánya és miegymás.
Beszélik, hogy nemrég több helybélit is beszállítottak a megyei sürgősségi ügyeletre gyomormosás végett, mert a gombapaprikás meghozta az évek óta nem várt hatását. A szakértők szerint nem a gombászó nagyközönséggel van a gond, hanem a gombával. Ez igaz, mindig a másik a bolond. Elvileg jó gombát szednek ők, csak az ehető mellett ott lapul a káros is. A mérgeset pedig köny-nyű felismerni, mert másodpercenként egyszer a földhöz csapkodja a kalapját. Ekkor a felszálló spóra átszáll a szelíden álldogáló csiperkére és társaira, amelyek rögtön megmérgesednek, és megzavarják fogyasztójuk emésztését. Annyira azért nem veszélyes ez a fajta növény, pláne, ha az erdőben nő, és nem a lábunkon. Aki maga szedi a kalapos eledelt, annak sietni kell ám, mert a gazdasági világkínlódás óta egyre többen csapnak le az ingyenkosztra. A minap is elmentem gombát keresgélni egy tóparti pázsitosra, ám egy arra horgászó fiatalember figyelmeztetett, csak az apraját találom, mert reggel korán, szüleivel és öt testvérével egy zsáknyit már hazavitt. Épp most fogom hozzá a halat, hogy változatosabb legyen – dobta felém félvállról, közben azon mosolygott, hogy milyen ravaszul kicselezett. Azért még én is találtam egy levesre valót.
Vigyázni kell tehát, mit (v)esz az ember, mert az is könnyen kaphat gombabolondulást, aki sohasem volt gombászni. Én vettem, meg is ettem, de már érzem, nem vagyok a régi. Belebolondultam a gombába, és ha van egy kis időm, bebarangolom miatta a környékbeli összes erdőt s mezőt, ám gombahatározót mindig viszek magammal.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.