2009. január 19., 00:022009. január 19., 00:02
Csak ha ezt végiggondoljuk, akkor érezhetjük meg, hogy mennyire kiszolgáltatottak vagyunk. Ha belegondolunk, nem volt ez mindig így. Nem is kell nagyon öregnek és nagyon falusinak lenni ahhoz, hogy emlékezzünk olyan időkre, amikor a kertben termett meg a család téli krumpliszükséglete. A pincepolcon ráncosodott a jonatánalma, amikor a tyúkólból behozott tojásból készült a rántotta, és ha hús kellett az asztalra, hát felküldték a gyereket a padlásra a füstölt sonkáért, vagy levágtak egy tyúkot, egy nyulat. Akkoriban a cserépkályhában is egy-egy elöregedett gyümölcsfából aprított tüzelő ropogott. Az ember tudta, hogy önmagára van utalva, és ha gondoskodik magáról, nagy baj nem érheti. Ma nem tudhatja, mégis tud élni. Nem határozza meg a mindennapjait a bizonytalanság, nem küszködik emiatt álmatlansággal. Megannyi dolog létezését természetesnek veszi, pedig voltaképpen nem az. Mint a csecsemő, aki úgy érzi, jár neki az anyatej, a tiszta pelenka, a szülők babusgatása, csak akkor veszi észre, hogy ezek nem maguktól vannak, ha egyedül marad. Az ember lassan csecsemővé vált a modern világban, elvesztette önálló túlélőképességét. Az életünk tulajdonképpen a bizalomra épül. Annak minden pillanatában arra építünk, hogy van villany a csatlakozóban, működnek a háztartási gépek, jön a víz a csapon, duruzsol a gázkazán. Bízunk a dolgok működésében. Talán nem is baj, ha egy-egy, a mostanihoz hasonló gázkrízis egy kicsit megingatja a bizalmunkat, és felébreszti bennünk az egészséges életösztönt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok