
Ha ilyen rohamléptekkel halad elõre a világ elektronikus kütyü fejlesztése, s a nyomában lihegõ hazai fülszövetkezeti tagokat védõ-segítõ törvényhálózat, akkor nagyon nagy tarolás várható.
2013. augusztus 04., 20:222013. augusztus 04., 20:22
Ezt bizton állítom a kétszázezer lakost alig meghaladó szülõvárosom viszonyainak ismeretében is. Egyik nap például már-már sikerült volna egy komoly, pártok elleni összeesküvést lelepleznem, ha bokros teendõim miatt nem kellett volna a város központjában leszállnom.
Történt pedig, hogy alig cihelõdtem fel a buszra, máris hallom egy igénytelen nõnek álcázott, feltehetõleg nemzetközi terrorista szájából, hogyan sorolja zavartalanul a két megtámadandó párt színeit a bandatársának: elsõ hallásra ugyan némi idõjárási ógás-mógásnak tűnt az egész hangos telefonálás, látszólag azt róva fel az esõt-napsütést adagoló égieknek, hogy a paradicsom és a napraforgó mennyire megsínyli a hõséget.
Ez összeesküvés?! Ilyet igazán csak az kérdezhet, aki nem tudja, hogy románul a paradicsom megnevezése azonos a piros színével, azt pedig, hogy a napraforgó sárga, ha mástól nem, hát Van Goghtól tudja a városi ember. Hogy semmiféle támadásról nem jött hír? Örüljünk neki, ez vagy azt jelenti, hogy más lefülelte a színes beszédű hölgyeményt, vagy a szavak a színházi próbatáblát helyettesítették. Hisz a színdarabokat sem dobják csak úgy a nézõ elé!
Ezentúl kinyitom a fülem, mert lehet, hogy némi anyóst szapuló szóözön, vagy egzotikus fűszereket is tartalmazó receptek mögül valami nagyon nagy készülõdés ugrik majd elõ. Miközben a lefülelés módozatain töprengtem, arra gondoltam, mennyivel jobb dolga van a mostani profi fülszövetkezetieknek, hogy csak hallgatózniuk kell, nem pedig mászkálni úttalan utakon. Ugyanis – ezt csupán a fiatalabbak kedvéért mondom – a kék szemû fiúk régi egyesületét suttogva úgy neveztük, hogy szemfül szövetkezet.
De szemre már nincs is szükség, s az emberi fület is helyettesíti mindenféle szerkentyű, elég csak a vezetékes és mobiltelefonjaink számláit megnézni, ott másodpercnyi pontossággal szerepel, hogy milyen számmal mennyit beszéltünk. S ha van már törvénytervezet az eddig névtelenül is vásárolható telefonkártyák leigazolására, akkor már csak a szemétkosarak bedrótozása hiányzik, hogy például amit a minap hallottam a paradicsom és a napraforgó elfonnyadásáról, oda lehessen besuttogni, még mielõtt a leleplezett ránk dobna valami felrobbanni is képes fűszeres kotyvalékot.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
szóljon hozzá!