2009. április 30., 12:582009. április 30., 12:58
Akik amúgy a bérek befagyasztására vonatkozó döntésükkel az egyetlen észszerű lépést tették meg, amelyet a jelenlegi bizonytalan gazdasági helyzetben egy kabinet megtehetett. Hiszen az állami büdzsé nem feneketlen zsák, hogy abban a helyzetben, amikor a magánszféra elbocsátásokra, de minimum bérbefagyasztásokra kényszerül, a közalkalmazottak számára folyamatosan biztosítsa az elvárt bérfejlesztéseket. Már csak azért sem, mert a kormány nem magánvállalkozás, amely saját tőkéből gazdálkodik: a bojkottal fenyegetőző tanárok és az utcára vonuló vasutasok bérét a mi adónkból fedezik. Márpedig tegye föl a kezét az a magánszférában tevékenykedő alkalmazott, aki boldogan tapsolna, ha a kormány zavartalanul emelné a közalkalmazotti béreket, miközben az ő munkaadója bejelentette: ne is álmodjon bérfejlesztésről. Ezen a háborgó közalkalmazottaknak sem ártana elgondolkodniuk. Persze a méltányosság elvét valóban szem előtt kell tartani, és a kormány által most alkalmazott fűnyíróelv ezt a jelek szerint elmulasztja. Hiszen az alig több mint ezerlejes havi bért nem lehet összehasonlítani a magas rangú tisztviselők vagy bírák, ügyészek nagyságrendekkel nagyobb juttatásaival. Ezért a valóban kirívóan alacsony bért kapó pedagógusok, illetve egyéb közalkalmazottak fizetésének legalább a vásárlóértékét javallott megtartani. Azt egyébként, hogy például a pedagógusok ennyire agresszívan reagálnak a megszorításokra, a kormánypártok kizárólag maguknak köszönhetik. A tavalyi választási kampányban tett esztelen ígéretözön, amelyben a válság ellenére ötvenszázalékos béremelést ígértek a tanároknak, csupán arra volt jó, hogy – miközben már javában égett a ház – elhitesse a polgárokkal: minden a legnagyobb rendben van, ennek bizonyítására pedig benzinnel locsolták a falakat. Emil Boc és csapata most végre a poroltót is kézbe vette – de most már egyáltalán nem lehetnek biztosak benne, hogy nem szakad a fejükre a tető, mielőtt végeznének az oltással.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok