JEGYZET – A nagy ünnepléssorozatok sajnálatos velejáróinak talán leggyakoribbja a gyors kifulladás, az elkerülhetetlen ismétlődések sora.
2017. április 04., 23:152017. április 04., 23:15
Különösen, ha egy egész esztendőt kell átfognia a kegyeleti ünneplésnek! A 200. születésnapra emlékező Arany-év, bár még csak az elején járunk, máris a fáradtság jelét mutatja. Hát milyen is legyen, ha már életében és a halála óta eltelt 135 esztendőben mindent elmondtunk legnagyobb epikus költőnkről?! – hallom lelki füleimmel sok okoskodó mormogását. Inkább örüljünk, hogy ünnepelhetünk, örüljünk, hogy elmondhatjuk újra meg újra – teszik még hozzá – talán – a lamentálásukhoz. Holott szerintem ezeknek az egész évet átfogó megemlékezéseknek épp az lehetne a célja, hogy ismerjük meg jobban, fedezzük fel újra az ünnepeltet.
És újból a szirénhangok: Aranyt ismerjük, Arany, a mi Aranyunk soha nem volt betiltva, a legordasabb időkben is már az elemi osztályokban is tanították. Ez az, már a legelemibb osztályokban is. Az esendő ember pedig hajlamos arra, hogy ami megmaradt benne zsenge gyermekkorában, azt igyekszik nem elfelejteni, hivatkozik rá, otthonosan mozog a rég hallott közegben, és nem biztos, hogy hajlandó volna új szempontok ablakszemeit is kitárni az ünnepelt felé. Pedig érdemes volna megpróbálni, máris elkezdeni Arannyal vagy bárki mással a nagyok közül. Szórakoztató kísérlet is lehetne a próbálkozás, egyfajta kontrollkísérlet a felfedezésre: ha sikerül újat találni egy versben, egy sorban vagy akárcsak egyetlen szavában, máris megérte: quod erat demonstrandum, megérdemli a 100, 200, 500 vagy akárhány száz éves ünneplést. Mert örök.
Távol áll tőlem, hogy tanácsokat osztogassak különböző rendű és rangú ünneplőknek, csak egyetlen példát adnék, mire is gondoltam az elmondottakban. Legnagyobb epikus költőnk – az, kétségtelenül. Mert ilyen alkat. De akkor miért lírában közli, hogy leteszi a lantot?! És mi az az impulzus, ami újra kézbe véteti a lantját, újfent csak epikát zengetve vele?! Nemcsak az általános és középiskolai osztályok tananyagába került balladákra gondolok, hanem olyanokra is, mint például az Éjféli párbaj, ami az óceánt átívelve talál rá és forr össze a Gabriel García Márquez Száz év magányában megjelenő ősi indián hitvilágba, de helytől és időtől függetlenül minden emberi lélekbe kódoltakkal?! S ha nem a rendezvények kipipálása, gyors elrendezése, hanem Arany újrafelfedezése is céllá válna, rengeteg hasonló példára bukkanna a kereső. Megérné, mindenképpen!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Furcsa kétarcúságról tett tanúbizonyságot Nicușor Dan: először a normalitás ritka megnyilvánulásaként beismerte, hogy Románia még mindig korrupt – hogy aztán ugyanaznap a hagymázas nemzeti mitológia jegyében egy potenciális háborús bűnöst tüntessen ki.
Drámai ellentmondást kell feldolgozniuk az ukránoknak: miközben úgy tűnik, minden eddiginél közelebb kerülhet a fegyverszünet, azzal is meg kell barátkozniuk, hogy annak áraként biztosan le kell mondaniuk a korábbi területeik egy részéről.
Ha tényleg megvalósul Ilie Bolojan felvetése, nem lesz túlzás kijelenteni, hogy a költségvetési hiányt lefaragni próbáló román állam amolyan fordított Robin Hoodként viselkedik: elvenné az egyszerű polgárok pénzét, hogy aztán jól megtartsa saját magának.
Focidrukkernek lenni nem feltétlenül és nem csupán a játék szeretetét, a gólért való rajongást jelenti.
Régi, évek óta nagy kedvvel rágcsált gumicsont került elő ismét a költségvetési hiány lefaragásához szükséges kiadáscsökkentési javaslatok között az elmúlt hetekben: a parlament létszámának csökkentése.
Románia lakossága és politikai elitje nem szabálykövető társadalmat alkot: az emberek többsége keresi a kiskapukat. Az adócsalás felismerésében és a helyzet orvoslásában rejlik, miként lehet az ország gazdaságát megmenteni az összeomlástól.
Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.
Az amerikai csapatkivonásra adott egyes román reakciók alapján szinte már arra lehetett következtetni, hogy az Egyesült Államok az utolsó közlegényt is repülőre ültette, majd szívélyesen felkérte az oroszokat, hogy vegyék át a helyét.
Székelyföld önrendelkezése napjának „megünneplése”, majd egy bukaresti parlamenti felszólalásra érkezett szokásos hőzöngés apropóján rövid időre a figyelem középpontjába került a területi autonómia kérdése.
Nincs miért szépíteni: az alkotmánybíróság ítéletével, amellyel megsemmisítette a bírák és ügyészek különleges nyugdíjait módosító törvényt, tovább erodálta a román jogállamisági intézményekbe vetett, még meglévő bizalmat.
Látogatottsági adatok