2011. március 03., 09:462011. március 03., 09:46
Néhányan arra is hajlamosak, hogy személyes sértésnek vegyék, ha a kedvencük épp nem nyert semmit, vagy keveset, vagy nem azt, amit kellett volna. Az ideiről például nemrég egy ismerősöm jelentette ki ironikusan: kit érdekel, hogy milyen szörnyű gondokkal küzd egy „szerencsétlen” király? Ezzel eddig semmi gond nincs. Rosszabbak, akik egyszerűen utálják az összes jelöltet, főleg azt, amelyik a legtöbb díjat hozza, és csakis fanyalogni képesek, jobb ötletük egyszerűen nincs. Azok, akiknek egyik jelölt sem tetszett – rosszabb, aki tüntetőleg meg sem nézi őket, mert előre kommersznek gondolja –, amiatt fanyalognak, hogy az egész úgysem jelent semmit, legalábbis szakmailag. Megkérdezhetnénk, miért elégedetlenek, ha valóban így van, pedig a válasz egyszerű.
A helyzet ugyanis az, hogy tetszik, nem tetszik, az Oscarnak még mindig a lehető legnagyobb a presztízse az összes filmes elismerés között. Vitatkozhatunk arról, hogy a presztízst, a mítoszt a mozik és a DVD-forgalmazók igyekeznek fenntartani, amikor a plakátokra vagy borítókra rányomtatják a szobrocskát, vagy a bulvárlapok segítenek, amikor az éves díjkiosztó után hetekig azon csámcsognak, kinek volt szebb ruhája a vörös szőnyegen. Ez mind igaz, de mind csak része az igazságnak. Valljuk be: elenyészően kicsi azoknak a gyenge, értékelhetetlen filmeknek a száma, amelyek a legjobb filmnek járó Oscart nyertek. Persze, bármikor megeshet, és sokszor meg is esik, hogy a másik jelölt kedvesebb volt a szívünknek, vagy úgy érezzük, ez vagy az a rendező már igazán megérdemelte volna a díjat. Ne hagyjuk, hogy a savanyúság, a fanyalgás birtokba kerítsen! Ez a filmélvezet legfőbb ellensége.
Az idei felhozatal mustrálgatása erre a legjobb mód. A tízből nyolc filmet sikerült megnéznem még a jelölések publikálása előtt, mégpedig azért, mert nagyon jók voltak, neves rendezőkkel, nagyszerű színészekkel, és elment a hírük Oscar bácsi nélkül is. Lehet, hogy ez csak a szerencsének köszönhető, de nagyszerű alkotások egytől egyig. És erre bizony nagyon is jó a hatalmas felhajtás meg a vörös szőnyeg: milliók tanulták meg az elmúlt években Darren Aronofsky, Danny Boyle, a Coen testvérek, David Fincher és még sokak nevét. Azt pedig ne felejtsük el: szeretni nem a díjkiosztókat, nem is az Akadémiát, hanem a filmeket kell. Azt meg savanyúan nem lehet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok